Hátrányból fordított az Udvarhely Temesváron
2022.10.26 | 10:45
Hátrányból fordított az Udvarhely Temesváron

Szoros, végig kiélezett összecsapás volt a teremlabdarúgó 1. Liga ötödik fordulójának zárómérkőzése, a Futsal Klub Székelyudvarhely hátrányból felállva megérdemelten nyert a Temesvári CFR otthonában

A vendégektől Küsmödi Tamás és Iszlai Richárd sérülés miatt kihagyta a kedd esti találkozót. Az elején egyik csapat sem kockáztatott, próbálták feltérképezni egymást, egészen a 4. percig, ekkor Balázsi Attila lódult meg, lövését viszont védte a kapus. A következő helyzetig elég sokat kellett várni, a 9. percben a temesváriak viszont kétszer is komolyan megdolgoztatták Andrei Grigorașt. A folytatásban gyakorlatilag helyzet nélkül telt a játék, a CFR többet birtokolta a labdát, ám ebben gyakorlatilag ki is fulladt támadóereje. A szünet előtt mindkét kapu előtt kimaradt egy-egy óriási helyzet, Grigoraș nagyszerűen kivetődve szedte le a hazai támadó lábáról a labdát, majd indította Bálint Andort, aki hét méterről hatalmas kapufát lőtt.

A szünetet követően sokkal élénkebb és helyzetekben gazdag lett a játék. Az elején Kanyó Szilárd fordult le védőjéről, de ziccerben nem tudta legyőzni a kapust, majd Nora lövésénél védett nagyot a vendégek hálóőre. Tankó Levente előtt is hatalmas lehetőség adódott, ám telibe lőtte az ugyancsak jól védő Lungut. A 24. percben megtört a jég, ellentámadás végén Mihnea lőtte el Grigoraș mellett a labdát, megszerezvén a vezetést a házigazdának (1–0). Viszont hamar jött a válasz, alig egy perccel később Kanyó vágott a hálóba egy kipattanót (1–1). Ezután Kerestély előtt is adódott egy nagyszerű gólszerzési lehetőség, kiváló szóló után – két embert is kicselezett – lapos lövését védte a kapus. Az egyre bátrabban játszó udvarhelyiek a játékrész közepén átvették a vezetést, Miklós Tamás készítette le a labdát Kanyónak, aki védhetetlenül bombázott 9 méterről a kapuba (1–2).

Temesvári CFR–Futsal Klub Székelyudvarhely 1–2 (0–0)  
FK: Grigoraș - Tankó, Kanyó, Bálint, Balázsi.
Cserék: Miklós T., Kerestély, Boga, Péter, Farkas, Tompea, Kedei

Gólszerzők: Toader (24.), illetve Kanyó (25., 29.)

Teremlabdarúgó 1. Liga, 5. forduló Temesvári CFR–Futsal Klub Székelyudvarhely 1–2 (0–0) gólszerzők Toader (24.), illetve Kanyó (25., 29.) FK: Grigoraș - Tankó, Kanyó, Bálint, Balázsi. Cserék: Miklós T., Kerestély, Boga, Péter, Farkas, Tompea, Kedei.(Ezt a cikket a Székelysport.ro-ról másolták: https://sport.szekelyhon.ro/futsal/hatranybol-felallt-elhozta-a-pontokat-temesvarrol-a-futsal-klub?fbclid=IwAR0FkWUy6G_n3Q-P4gcJ3oDMWyIxA8mPxtnXnV5WWEHNIBu-Cv19WEEeb3s)
Teremlabdarúgó 1. Liga, 5. forduló Temesvári CFR–Futsal Klub Székelyudvarhely 1–2 (0–0) gólszerzők Toader (24.), illetve Kanyó (25., 29.) FK: Grigoraș - Tankó, Kanyó, Bálint, Balázsi. Cserék: Miklós T., Kerestély, Boga, Péter, Farkas, Tompea, Kedei.(Ezt a cikket a Székelysport.ro-ról másolták: https://sport.szekelyhon.ro/futsal/hatranybol-felallt-elhozta-a-pontokat-temesvarrol-a-futsal-klub?fbclid=IwAR0FkWUy6G_n3Q-P4gcJ3oDMWyIxA8mPxtnXnV5WWEHNIBu-Cv19WEEeb3s)

Az utolsó tíz percben pályára lépett a hazaiak játékos-edzője, az U21-es válogatott szövetségi kapitánya, a hamarosan 40 éves Robert Lupu, az újabb helyzetet pedig a vendégek hagyták ki, Balázsi lőtte telibe a keresztlécet 15 méterről. Nyomott a CFR, az ellentámadásra berendezkedő FK pedig nem tudta kihasználni lehetőségeit. Az utolsó két és fél percben lehozott kapusos taktikára váltott a házigazda, ám nem tudta kihasználni emberfölényét, igaz, az udvarhelyiek sem tudták eltalálni az üres kaput, pedig volt rá több lehetőségük is. Az FK 2–1-es, megérdemelt győzelmével fellépett a dobogóra, a következő fordulóban, hétfőn 18 órakor az újonc Dévai West együttesét fogadja.

Forrás: szekelyhon.ro

Hírdetés

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink