HAJRÁ LÁNYOK!
2022.06.29 | 08:30
HAJRÁ LÁNYOK!

Sokaknak meglepetést jelentett a női válogatottunk Eb döntőbeli szereplése. Az orosz válogatott kizárása után az UEFA bennünket kért fel a kontinens legjobb négy csapatának küzdelmeire. Mi azonban pontosan tudjuk, hogy ebben a lehetőségben majdnem két évtized munkája sűrűsödött össze. Sok lelkes ember önzetlen munkája és támogatása, valamint a lányok lelkesedése kellett ahhoz, hogy elfogadhassuk ezt a felkérést.

Nálunk már akkor bajnoki rendszerben küzdöttek a lányok a bajnoki címért amikor más országokban még el sem merték indítani a futsalt. Sok helyen csak a tornarendszerig jutottak, mi azonban az első 4-5 ország között voltunk, amely őszi tavaszi rendszerben küzdött a bajnoki pontokért. Igy nem csoda, hogy válogatottunk első mérkőzései rögtön sikeresek voltak.

Az évek során az anyagiakban sohasem dúskáló női csapatokat még adminisztratív döntések is sújtották, a futsal titokszónak számított. Fogytak a csapatok ám ennek ellenére is válogatottunk még mindig sikeres maradt. Évek óta Európa élmezőnyéhez tartoznak a lányok, hála az elkötelezettségüknek és kitartásuknak. Nem protekcióval, ügyeskedéssel kerültek tehát abba a helyzetbe, hogy felkérést kapjanak a négyes döntőbeli részvételre, hiszen a jelenlegi európai ranglista ötödik helyét foglalják el.

Nemcsak a szurkolóknak és a közvéleménynek kell azonban elhinnie, hogy valóban ott a helyünk a legjobbak között, hanem a lányoknak is. Bátran fel kell vállalnunk azt, amit tudunk. Ne féljetek! Aki fél az csak félig él. Remegő lábakkal nem lehet játszani, mert csak a felét tudjátok megcsinálni annak, amit valójában tudtok. Most azonban mindenkinek minden tudására, lelki erejére szükség van. Lelki erő tekintetében pedig a lányok mindig a fiuk fölé is tudnak nőni. Csak a félelmet kell tehát legyőzni magukban, amely tudom, hogy nem lesz könnyű. Ám minden egyes rúgott gólunk vagy szilárd agresszív védekezésünk közelebb vihet egy álom beteljesüléséhez. Ha fizikailag erősebb az ellenfél, akkor mozogjunk többet és játszunk gyorsabban. Ha gyorsabbak és ügyesebbek a riválisaink akkor, ha kell fizikai erővel is lassítsuk le a játékukat amennyire lehet. Csak egy mérkőzést kellene nyerni! Ha bátran játszotok a szerencse is mellétek áll.

Ahogyan Ady írta egykor: „Csak akkor születtek nagy dolgok amikor bátrak voltak, akik mertek.”

- Kozma Mihály -

 

Címkék

Hírdetés

Videók

Haladás VSE - SG Kecskemét Futsal
2022.08.15 | 14:55

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2022.07.07 | 18:54
2022.07.04 | 16:30
2022.07.03 | 09:39
Női válogatott
2022.07.02 | 08:00
2022.07.01 | 08:25
2022.06.30 | 07:59
Támogatóink

Partnereink