Futsal Hungary
Hírek
2008.12.30. Archívum Olvasási idő: 3 perc
Gyurcsányi: Nincs szalagszakadásom!

Gyurcsányi: Nincs szalagszakadásom!

Kozma Mihály edzõ azonban valótlannak tartotta a hírt, így azt gondoltuk a legjobb megoldásnak, ha felhívjuk Tökit (így becézik a játékost), és õ maga mondja el, mi a helyzet.

– Ellentétes híreket kapunk a sérüléseddel kapcsolatban, mi az igazság?
– Szó sincs szakadásról, csak pici húzódásom volt. Tulaj­donképpen már a bemelegítésnél éreztem, hogy valami gond van, aztán a meccs tizedik percétõl már nem is tudtam vállalni a játékot. Egy kéthetes sérülésrõl van szó, vigyáztam is magamra, csak eszem-iszom-alszom, ennyi a mostani prog­ramom, s szerencsére már fájdalmat sem érzek. Január ötödikén pedig Lódival együtt ott leszünk a csapat jövõ évi elsõ edzésén, állunk a klub és az edzõ rendelkezésére.

– Jó, hogy említed, állítólag Lódi idõ elõtt lesérült azon a mérkõzésen. Ezek szerint vele sincs baj?
– Õ mondhatni még jobb helyzetben van. A meccsen úgy érezte, hogy neki is szakadása lehet, de végül kiderült, csak az ijedség volt nagy, három nap múlva már minden rendben volt vele. Egyszerûen izomfáradása lehetett.

– Ezt jó hallani. Amúgy ha már közeledik az év vége, terveztek Lódival valamilyen különleges ünneplést szilveszterre? Tudjuk, hogy sülve-fõve együtt vagytok.
– Azt kell mondjam, hogy még mi sem tudjuk, minden a leve­gõben lóg. Valószínûleg az utolsó napon fog eldõlni, mert annyi meghívásunk van, hogy még választani is nehéz. Sõt, én azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy az utolsó órában dönt­jük el, hogy buli lesz vagy valami más. Személy szerint a családot részesíteném elõnyben.

– Köszönöm a híreket, bol­dog új évet! Magyarországon a legjobb!

Gyurcsányi Zsoltot választották a 2008-as esztendõ legjobb férfi futsaljátékosának Magyarországon. A magyar válogatott és az SK játékosa már második alkalommal veheti át ezt a díjat, az elsõt még a magyar NBI-ben produkált játékáért kapta 2005-ben.

Szász Csaba
Forrás:
www.uh.ro