Győzelemmel zárt a Dunaferr
2020.02.18 | 11:17
Győzelemmel zárt a Dunaferr
A Csömör elleni hazai mérkőzéssel zárta az alapszakasz küzdelmeit a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata. Ugyan már nem juthattak be a felsőházba, ám ahhoz, hogy maximális hat bónuszponttal vágjanak neki az alsóházi csatározásoknak, muszáj volt nyerniük a tabella utolsó előtti helyén álló vendégek ellen. A találkozót némi meglepetésre a Rubeola kezdte erősebben, s Cseresnyés kapusnak több alkalommal is védenie kellett az első percekben. Idővel azért a Dunaferr is játékba lendült, egyre több időt töltött ellenfele kapuja előtt, s a 7. perc végén Németh Péter megpattanó lövésével sikerült is megszereznie a vezetést (1-0). A folytatásban kiegyenlített játékot láthattak azok, akik kilátogattak a Dunaújvárosi Sportcsarnokba, akadtak lehetőségek ugyan mindkét oldalon, ám a csapatok összességében jól megszervezték védelmüket, így komoly ziccerbe azért nem láthattunk. A félidő hajrájához közeledve összeszedte ötödik szabálytalanságát is a hazai együttes, így nagyon oda kellett figyelnie, hogy ne gyűjtsön be többet, különben kisbüntetőt lőhettek volna a vendégek. Az utolsó percekre lényegesen fegyelmezettebbé vált a Dunaferr, így hiába próbálkoztak a csömöriek, nem tudtak túljárni Cseresnyés eszén sőt, ha Németh valamivel pontosabban céloz, akár tovább is növelhette volna előnyét Fehér Zsolt együttese. A szünetig már nem változott az eredmény, s a fordulás után sem változott a játék képe, mert a Rubeola továbbra is nagy erőket mozgósított az egyenlítő találat megszerzéséért, ám hiába lőttek kapura szinte mindenhonnan a vendégek, a csereként beállt Rigó rendre könnyedén hárítani tudott. A hazaiak elsősorban kontráikra építettek ekkor, melyekben benne is volt a gólveszély, de a félidő derekáig nem tudtak újabb gólt szerezni. A 30. percben viszont kétszer is megvillant a Dunaferr, mely Fridrich remek emelésével duplázta meg előnyét, majd egy tanárian végigvitt kontra végén Doroginak már csak az üres kapuba kellett lőnie  (3-0).

Miklán Klaudia felvételei!

A vendégek azonnal 5 a 4 elleni játékra váltottak, s Fischer 33. percben szerzett találatával szépítettek, de Németh Péter pár másodperccel később saját hatosától vette be az üresen hagyott kaput, visszaállítva a korábbi előnyt (4-1). A Rubeola továbbra sem adta fel, Keresztury remek lövésével a 36. percben ismét feljött két gólra, így bőven ígért még izgalmakat a véghajrá (4-2). A hátralévő időben tovább kockáztattak a vendégek, de Klacsák az utolsó másodpercekben már nem hibázta el az üres kaput, kialakítva ezzel az 5-2-es dunaújvárosi sikert jelentő végeredményt. Dunaferr DUE Dutrade FC – Rubeola FC 5-2 (1-0) Dunaújváros, Városi Sportcsarnok Dunaferr DUE Dutrade FC: Cseresnyés – Németh P., Klacsák, Fridrich, Pál. Csere: Rigó (kapus), Gergely, Dorogi, Faragó, Sáhó, Csányi, Németh L., Horváth. Vezetőedző: Fehér Zsolt. Rubeola FC: Oswald – Horváth, Keresztury, Viz, Fischer. Csere: Varsányi (kapus), Nehéz, Érsek, Milavecz, Józsa. Vezetőedző: Jenei Ottó. Gólszerzők: Németh P. 2, Fridrich, Dorogi1, Klacsák1, illetve: Fischer, Keresztury Fehér Zsolt: - Az alapszak utolsó mérkőzésén már előre tekintve, a rájátszásra fókuszáltunk, és ehhez mérten játszott a csapat és megérdemelten tartotta otthon a három pontot! Jenei Ottó: - Egy hangulattalan edzőmérkőzésre redukálta csapatom az utolsó alapszakasz meccsét. A belső motiváció hiányát nem lehet a kilátogató harminc nézőre fogni. Tény, hogy morálisan nem tett jót a mérkőzés előtti negatív külső körülmény, de a jó versenyzők nem így reagálnak, hanem dacból játszanak, ha kell. Talán még időben felszínre hozott ez a meccs olyan problémákat, melyeket orvosolnunk kell a sikeres rájátszás érdekében. Gratulálok a Dunaferrnek a győzelemhez, ma élesebbek voltak a befejezéseknél, ezzel nyerték meg a meccset! A 2019/2020 évi bajnokság alapszakaszának végeredménye

Screenshot_2020-02-18 Tabella Futsal Hungary

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Haladás VSE - SG Kecskemét Futsal
2022.08.15 | 14:55

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2022.07.07 | 18:54
2022.07.04 | 16:30
2022.07.03 | 09:39
Női válogatott
2022.07.02 | 08:00
2022.07.01 | 08:25
2022.06.30 | 07:59
Támogatóink

Partnereink