Futsalünnep Zadarban
2021.05.05 | 19:36
Futsalünnep Zadarban

Bár a világjárvány bőven okozott nehézségeket a futsalban is, végül sikeresen zárult a 2019-20-as és a 2020-21-es nemzetközi évad.

Tavaly októberben pótolták az áprilisban elmaradt négyes döntőt, s új formátumban, nyolc csapat részételével április 28. és május 3. között az UEFA megrendezhette a BL végjátékot. A fináléra végül a horvátországi Zadarban került sor többszöri helyszínmódosítás után. Eredetileg Minkszben került volna sor rá, majd az UEFA Zágrábot jelölte ki rendezőnek, végül Zadarban rendezték.

Már a nyolcaddöntőkben rendkívül erős párosításokat láthattunk, a Kairat Almati - Benfica volt talán a legerősebb. A rendes játékidőben a Benfica nyújtott valamivel meggyőzőbb teljesítményt, ám a Higuita kiállítása okozta emberelőnyt sem tudták kihasználni (a világklasszis kapust egy 18 éves fiatalember helyettesítette a továbbiakban) és végül 2-2-re végeztek a felek. A hosszabbításban már a Kairat akarata érvényesült, négy gólt szerezve jutottak tovább.

A Barcelona esélyesként legyőzte a Dobovecet, az első félidőben szerzett két góllal verték Ferrao bombagóljának is köszönhetően a szlovénokat. Ezen a találkozón Kovács Gábor volt az egyik játékvezető.

Az Inter FS az Ugra ellen a 2016-on finálé „visszavágóját” játszhatta. A spanyolok uralták a meccset, jó védekezésüknek köszönhetően gólt sem kaptak, bár az oroszoknak is volt lehetőségük, de az Inter ellenfele fölé nőtt és megérdemelten jutott tovább.

A Sporting-KPRF is kiegyensúlyozott párharcnak ígérkezett, de az oroszoknál a csapatkapitány, Romulo hiánya nagy érvágás volt. S nem csak annak ígérkezett, de kiegyensúlyozott meccs is lett belőle, bár a Sporting szerezte meg a vezetést, a KPRF mindig zárkózni tudott. Már az első félidőben kialakult a végeredmény, nagy csatában a Sporting lépett tovább a 3-2-es győzelemmel.

Egy szünnap után következtek az elődöntők. Az Inter-Sporting mérkőzést rendezték előbb, ezen a találkozón is Kovács Gábor működött közre és nem volt könnyű dolga játékvezetői szempontból. Kemény párharcok, sok játékmegszakítás és összesen nyolc sárga lap jellemezte a meccset, amely persze a futsal legmagasabb szintjét hozta. A Sporting itt is egy korai góllal nyitott, s előnyét folyamatosan tudta őrizni, illetve a második félidőben növelni is, így 5-2-re győzve a fináléba jutottak.

A Barca a Kairat ellen lépett pályára a másik ágon, s a kazahok Higuita eltiltása miatt egy 18 éves kapussal álltak fel. Ez nagy hátrány volt számukra, hiszen Higuita fontos láncszem, nemcsak a kapuban, de előretolva az öt a négy elleni támadásokban is. A Barca kontroll alatt tartotta a találkozót, s Ferrao vezetésével kétgólos előnyre tettek szert. A Kairat mindent megtett, hogy ledolgozza a hátrányt, de ezt sikertelenül tették, a spanyolok jutottak a döntőbe.

A címvédő Barca megkapta az esélyt, hogy megnyerje a Bajnokok Ligáját a novemberi hazai rendezésű négyes döntő után, ám a Sporting az a csapat, amelyiknek reális esélye van a győzelemre bármikor a katalánok ellen. A Barca kezdte sokkal jobban a meccset, már az első percben vezetést szereztek és jobban is játszottak, mint ellenfelük, Ximbinha találata a félidő vége előtt nyomatékosította is ezt. A szünet után azonban feljavult a Sporting, tíz perc alatt meg is fordították az állást. Kontrából még egyszer betaláltak, s a Barca hiába ment előre, már csak szépíteni tudott Ferrao. A Barcelona tavasszal három döntőt játszott (Spanyol Kupa, spanyol Szuperkupa, Bajnokok Ligája) és mindhármat elbukta Andreu Plaza csapata. A Sporting a 2018-2019-es szezon után ismét Bajnokok Ligája győztes.

Nuno Dias a portugálok szakvezetője így értékelt: „Büszke vagyok arra, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek, mert ez a szó legszorosabb értelmében csapat volt, nem dolgoztam még soha ilyen jó társasággal. Ebben az öt napban megvertük az orosz és a spanyol bajnokot, valamint legyőztük a Bajnokok Ligája címvédőjét. Szeretném kiemelni a fiataljainkat, akik a Sporting akadémiájáról csatlakoztak hozzánk és megköszönni az összes edző munkáját, akik hozzásegítették ehhez őket.”

Andreu Plaza, a Barcelona vezetőedzője így nyilatkozott: „Egy ilyen jó első félidő után rossz dolog veszíteni, nem hagytuk kibontakozni ellenfelünket, két gólt lőttünk és több helyzetünk is volt. A második félidőben az első bekapott gól megfogott bennünket, az ő erejük megsokszorozódott, mi pedig leültünk.”

A torna azt hozta összességében, amit várni lehetett tőle, nyolc elitcsapat kiváló mérkőzéseit. Megfigyelhető az élcsapatoknál, hogy egyre nagyobb hangsúly van a kapusok játékának a támadásokban, a Sportingból Guitta gólt is szerzett, de Roncaglio a Benficából és Higuita a Kairatból is igen sokszor ment előre. A mérkőzések fizikális jellege igencsak kidomborodott, nagyon sok párharc volt. Szinte minden találkozón volt egy-egy kulcsmozzanat, ami az egyik fél számára önbizalmat adott, a másik pedig önbizalmát vesztette és szembetűnő, hogy csak a döntőben volt fordítás, addig aki megszerezte a vezetést, az meg is nyerte a meccset.

Az UEFA már kiadta a következő szezon versenykiírását, a Bajnokok Ligája visszatér az eredeti lebonyolításhoz, ami egy helyszínen rendezett minitornákat jelent a selejtezőben, az Alapkörben és az Elit-körben is, amit egy tavaszi négyes döntő zár le.

 - Brumár Brumi László - 

Fotó: Uefa.com

   

Címkék

Hírdetés

Videók

Aramis SE - Újpest FC-220Volt (2021.10
2021.10.18 | 12:11
Bemutatkozik az NB I gólkirálya: Tatai József
2021.10.13 | 22:46

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2021.10.14 | 13:48
2021.10.01 | 12:45
2021.08.12 | 09:00
2021.07.25 | 13:45
2021.04.14 | 01:24
2021.04.13 | 07:34
Támogatóink

Partnereink