Fradi skalp az Újvárosi karácsonyfa alá
2017.12.15 | 09:47
Fradi skalp az Újvárosi karácsonyfa alá A Ferencváros elleni győztes hazai találkozóval búcsúzott a 2017-es esztendőtől a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapata.
Az idei szezon utolsó mérkőzését játszotta a sérülések miatt több sebből vérző Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapata az ellen a Ferencváros ellen, mely csapatot eddig mindig sikerült legyőznie.  Németh Péter köszöntésével indult a találkozó, aki Zemankó Zoltántól kapott ajándékot abból az alkalomból, hogy több, mint száz válogatottsággal a háta mögött visszavonult a nemzeti csapatból. Azonnal támadólag lépett fel a Dunaferr, így Vámosinak akadt munkája Németh lövése után, majd Fekete Róbert közelről, fordulásból lőtt kapu fölé. A hazai fölény ellenére mégis a Ferencváros szerezte meg a vezetést, ráadásul az első akciójuk végén, amikor Komáromi távolról vette be Cseresnyés kapuját (0:1). Fél perccel később Birinyi növelhette volna az előnyt, aki centikkel gurított a bal kapufa mellé. Ezt követően jól láthatóvá vált a vendégek taktikája, akik zártan visszahúzódtak kapujuk elé, ezzel átadva a területet a Dunaferrnek, és hátulról vezettek gyors kontrákat. Ezt a sündisznóállást sikerült egy remek rövidpasszos kombinációval feltörni, melynek végén Fekete Róbert egyenlített (1:1). A középkezdés után nem sokkal Andorka szerette volna visszavenni az előnyt, de jól zárta a szöget Cseresnyés, míg a túloldalon a kapufa mentette meg a zöld–fehéreket egy újabb bekapott góltól. A 11. percben Hosszú Ádám lövése kerülte el a felső lécet, majd egy remek hazai kontra végén Pál a jobb kapufa tövét találta el. Igazán élvezetes volt a találkozó, hiszen mindkét csapat gólra törően játszott ekkor. Fekete Róbert tőle szokatlan dolgot vállalt magára a 14. percben, amikor tíz méterről szánta el magát lövésre, de jól tette, hiszen a labda Vámosit érintve a kapuban kötött ki (2:1). Miután Horváth a hazai kapufát úgy találta el, hogy arról a labda kifelé pattant, tíz másodperccel később az újvárosi kapufa ismét velünk volt, amikor Varga lövése arról befelé perdült (3:1). Alig fél perccel később az addigi kétgólos Fekete előkészítő szerepet vállalt magára, amikor pontosan tálalt Gorjanácz Máriónak, aki nagyszerűen lőtte ki a jobb alsó sarkot (4:1). Fordulás után Birinyi kapott Keresztúritól pontos passzt, így nem volt nehéz dolga a labdát a Dunaferr kapujába terelni (4:2). Ettől a találattól felpörgött a Fradi, ezzel együtt a meccs is, hiszen egy szabadrúgás kombináció végén Lak egyre csökkentette csapata hátrányát az elalvó hazai védelem statisztálása mellett (4:3). A bekapott két gól alaposan megfogta a mieinket, hiszen Andorkának nem kellett sok az egyenlítéshez, ráadásul villámgyorsan három szabálytalanság állt a Dunaferr neve mellett. Öt percnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ismét felvegye a játék ritmusát a hazai csapat. Ezt az ötödik találat bizonyította a legjobban, melyet Pál lekészítése után Varga Csaba szerzett (5:3). A találkozó legszebb gólját lőtte Pál Patrik a 28. percben, amikor gyönyörű mozdulattal, sarokkal emelte át védője fölött a labdát, majd őt faképnél hagyva lőtt a Fradi kapujába (6:3). Egy kisebb paprikás jelenet is kialakult Varga és Karacs között, miután mindkét játékos sárga lapot kapott. A felzárkózás reményében a fővárosiak a kapusuk helyett mezőnyjátékost küldtek a pályára, amely megbosszulta magát, hiszen Hosszú Ádám Horváth Norbert passzából növelte előnyünket, ezzel végleg eldöntve a mérkőzést (7:3). A 37. percben Horváth Norbert lőtt a továbbra is üresen maradó ferencvárosi kapuba (8:3), majd a maradék időt taktikus játékkal zárta le a Dunaferr, ezzel nagy vereséget mérve a zöld-fehérekre. Dunaferr DUE Renalpin FC – FTC Futsal-Fisher Klíma 8:3 (4:1) Dunaújváros, Városi Sportcsarnok Vezette: Farkas Balázs, Zimonyi Péter, Kovács Gábor Dunaferr DUE Renalpin FC: Cseresnyés Alex - Horváth Norbert, Németh Péter, Fekete Róbert 2, Hosszú Ádám 1. Cserék: Krokovics Bálint - Schrancz Balázs, Fridrich Dávid, Boldizsár Csaba, Pál Patrik 1, Gorjánácz Márió 1, Varga Csaba 2, Csányi Dávid. Edző: Takó Csaba FTC Futsal-Fisher Klíma: Vámosi Marcell - Komáromi Péter 1, Birinyi Balázs 1, Andorka Kristóf, Horváth Benedek. Cserék: Sikur Lajos - Safar Iuliu - Karacs Dániel, Juhász Tamás, Jándék Csaba, Dénes Márk, Keresztury Márton, Lak Imre 1, Vattamány Dávid. Vezetőedző: Safar Iuliu Tony Forrás: Dunaújváros Online    
Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

Aramis SE - DEAC (2024.10.11, stream)
2024.10.11 | 17:09
Magyarország - Ausztria (2024.10.06, stream)
2024.10.05 | 21:21

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.10.12 | 09:46
2024.10.06 | 20:15
2024.10.05 | 19:00
2024.09.13 | 13:00
Női válogatott
2024.08.18 | 14:09
2024.06.13 | 13:45
Támogatóink

Partnereink