Futsal Hungary
Hírek
2023.11.05. Férfi bajnokságok Olvasási idő: 2 perc
Fölényes Nyírbátor siker az Újpest ellen

Fölényes Nyírbátor siker az Újpest ellen

Mind a két együttes győzelemmel abszolválta az előző fordulót, így önbizalommal várhatta az összecsapást. Két pont volt a felek között a tabellán, így a felsőházért folytatott harcban fontos mérkőzés volt.

A találkozó elején többnyire a vendégek térfelén folyt a játék, és az első 10 percben kétszer is betalált a Nyírbátor. Előbb Csorvási volt eredményes egy átlövésből, majd Szentes-Bíró is betalált egy szép egyéni alakítás után. A félidő másik felében az újpestiek több helyzetet kialakítottak, de csak a legvégén sikerült betalálni Horváth Benedek révén, így minimális volt a különbség szünetre.

Fordulás után rögtön betalált a vendéglátó, amivel megalapozták a második félidőt. Orosz váltott gólra egy oldalberúgás figurát. A gól után az újpestiek kezdeményezőbbek voltak és mentek a szépítésért előre, és sokáig nem tűnt úgy, hogy ebből nagyarányú vereség lesz a vége. Amíg a fővárosiak csak helyzetekig jutottak, addig a Nyírbátor újabb gólokat szerzett. A félidő közepén Szabó fordult le védőjéről és lőtt a vendégkapuba, amivel el is dőlt a találkozó. Főleg, hogy egy perccel később Csoma is feliratkozott a góllövők közé, aki egy lecsorgó labdát passzolt a kapuba. Az újpestiek becsületből megpróbálták a vészkapus játékot, de ebből is gólt kaptak. Egy labdaszerzés után Sánta használta ki, hogy nincs kapus a vendégeknél, így már öt volt a különbség. A hajrára kissé szétestek a vendégek, amit kihasználtak a bátoriak, és Bartha beállította a 7-1-es végeredményt.

Egy szorosabb első játékrészt követően sima győzelmet aratott a Nyírbátor, ami a második félidei teljesítmény alapján teljesen megérdemelt. Ezzel a sikerrel már negyedik helyen áll Elek Gergő együttese. Az Újpest ezúttal nem tudta megismételni az előző fordulóban látott teljesítményét.

NYÍRBÁTORI SC – ÚJPEST FC-220 VOLT 7-1 (2-1)
Nyírbátor, 400 néző
Játékvezetők: Szabó, Balla, Vilmányi

Nyírbátor: Dobi – Szabó, Szentes-Bíró, Varga, Orosz
Cserék: Vincze – Kása, Bartha, Csorvási, Mizsei, Sánta, Szucsányi, Csoma
Vezetőedző: Elek Gergő

Újpest: Gémesi – Klacsák, Horváth Be., Simic, Kovács
Cserék: Kinics – Neumann, Katona, Simon, Horváth Ba., Cotirlan, Östör, Lipl
Vezetőedző: Moga Lorant

Sárga lap: Bartha illetve Katona

Gólszerzők: Szabó, Szentes-Bíró, Orosz, Bartha, Sánta, Csorvási, Csoma illetve Horváth Be.

Fotók: Nyírbátori Sc Facebook