GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI FUTSALJÁTÉKOSOK KÉPZÉSE ÉS NEVELÉSE
„A tanító akkor érzi magát a leggazdagabbnak, ha már mindenét odaadta."
Németh László
Tekintettel arra, hogy szerencsére, mára már egyre több egyesületnél kezdtek el a gyerekekkel és az utánpótlás neveléssel foglalkozni, szeretnék néhány gondolatot közreadni ebben a témában is. Reményeim szerint, ez a rövid kivonat, támpontul szolgálhat a korosztályonként változó, de mégis egymásra épülõ munkában.
A képzés során, természetesen a gyerekek életkori szakaszainak állandóan változó minõségi átalakulásaiból kell kiindulnunk. Figyelembe kell vennünk azokat a fejlõdésbeli élettani folyamatokat, amelyek egy-egy adott korban a leginkább jellemzik a fiatal játékosokat. Azért kell a kétévenkénti bontások szerint vizsgálni a korosztályokat, mert ebben az életkorban életünk egészéhez mérve ugrásszerû, rohamos fejlõdést tapasztalhatunk. Óriási, szemmel látható különbségek vannak egy 12 éves és egy 14 éves, vagy akár egy 16 és 18 éves gyermek között is. Nem beszélve arról, hogy ezek a biológiai változások nem egyszerre következnek be mindenkinél, kisebb eltérések mutatkoznak közöttük, így már ezért sem haladhatunk nagyobb léptékben. A labda és a játék megszerettetése után, a játékhelyzetek megoldása, majd a játékérettség elérése a cél. A mérkõzéstapasztalatok megszerzésétõl, a játéktudás érvényesítéséig, a gyõzelem eléréséig, lépésrõl lépésre kell haladnunk. Nem maradhat ki egyetlen lépcsõfok sem!
Rendkívüli módon megnehezíti azonban a munkánkat az, hogy sportágunkban nem alulról közelítünk a felnõtt korosztályhoz, hanem visszafelé megyünk az idõben. A 21 év alattiak korosztályában már vannak csapatok és rendszeresen meg is mérkõznek egymással, ám a 17-18 évesekkel még csak néhány egyesület foglalkozik. A fiatalabbakkal pedig egy-két kivételtõl eltekintve szinte senki. Sajnos tehát, az ilyen korú gyermekeknek a versenyeztetése és oktatása nincs megoldva. Azoknál a kluboknál pedig, ahol mégis hajlandóak erre idõt és pénzt is áldozni, még egyéb nehézségekkel is küszködniük kell. Kevés a gyerek, így elõfordul az is, hogy a fiatalabbakat összecsapják a jóval idõsebbekkel, hiszen önálló korosztályt nem tudnak kiállítani. Így aztán nem valósulhat meg a korosztályonként egymásra épülõ munka, a kimaradt lépcsõfokok pótlására már nincs idõ vagy mód. Sportágunknak tehát ebben a tekintetben is a nagypályás labdarúgásra kell támaszkodnia. Ám szembesülnünk kell azzal, hogy ez nem elegendõ. Vagy nem elég hatékonyan csinálták fiataljaink, vagy nem kaptak fejlõdésükhöz megfelelõ szakmai támogatást, de látszik, hogy alapvetõ hiányosságaik vannak. Létkérdés lenne tehát az utánpótlás képzésében, hogy alulról felfelé építkezzünk, az egyszerûtõl haladjunk a bonyolultabb irányába, és nem pedig fordítva.
Ezért tekintem tehát fontosnak, hogy az alapoktól kezdve 6 éves kortól megmutassam, véleményem szerint mit és hogyan kellene oktatni. Így talán beláthatóvá válik honnan erednek a hiányosságok, mi gátolhatja a fejlõdést. Bár jelen állás szerint elérhetetlen, hogy a 10 év alatti gyermekekkel is foglalkozzunk mégis írtam errõl a korosztályról is. A gyermekeknél ugyanis az idegrendszer kialakulása 12-14 éves kor tájékán befejezõdik. Az addig megtanult mozdulatok, technikai elemek a továbbiakban már csak csiszolhatóak. A rosszul beidegzõdött mozdulatok, rúgásformák, futástechnika stb. a késõbbiekben nagy gondot jelenthet, esetleg gátja lehet a fejlõdésnek. Azok javítására pedig idõsebb korban már nem nagyon van idõ és lehetõség. A csapatmunkához, a taktikai tudáshoz viszont a technika, az ügyesség járul alapfeltételül. Mivel ebben belátható idõn belül változást nem tudunk elérni, ma még, a játékosok kiválasztásánál, ennek kell a döntõ szempontnak lennie. Minden más, csak másodlagos lehet. El kell döntenünk, hogy újra kivetjük a hálónkat és megpróbálunk ismét meríteni, még több játékost megismerni, vagy türelemmel küszködûnk tovább. A tömegesítéssel tehát már azonnal tudnánk javítani a helyzeten, és ha még ehhez megfelelõ szakemberképzés is párosulna, akkor fel tudnánk építeni a sportágunk jövõjét is.
A másik gondot, ezzel párhuzamosan a pénz és a teremhiány okozza. A meglévõ lehetõségek igen szûkösek vagy egyáltalán nem teszik lehetõvé, hogy több korosztállyal is foglalkozzanak az egyesületek. Arról pedig ne is álmodjunk, hogy egy-egy adott korosztály fejlõdési szintjéhez optimális edzésszám párosuljon. Amit most teszünk tehát, csak tûzoltó munka lehet. Az ideális az lenne, ha egy 6 éves korban induló általános labdarúgóképzés után 12-14 éves kortól kezdve speciális futsal képzésben részesülhetnének a gyerekek. A technikai készség bizonyos szintjének elsajátítása után, jöhetne, a kifejezetten sportágunkra jellemzõ taktika megismerése és az ezzel párosuló játékkészség elsajátítása is. Addig ugyanis, amíg nem bírnak a ránk bízott gyermekek egy bizonyos technikai szintet hozni, nem tudunk komolyan a taktikával sem foglalkozni. Amíg az átadás -átvételekkel gond van, alapvetõ taktikai elképzelések sem valósulhatnak meg. Ebben a sportágban pedig ez döntõ, hiszen a kis terület miatt elsõsorban a játékügyesség majd a gyors gondolkodás az, amivel gyorsabban tudjuk játszania játékot, mint ellenfelünk.
A sok nehézség ellenére bízom benne, hogy egyre többen lesznek azok, akik a fiatalok edzését, nevelését választják feladatukul. Erre szerencsére egyre több példát látok. Van tehát remény arra, hogy megemelkedhet a bajnokságunk színvonala és esetleg néhány játékos nemzetközi szinten is képes lesz játszani ezt a játékot. Talán rövidesen eljön az idõ, hogy olyan edzõk is lesznek hazánkban, akik kifejezetten az utánpótlás neveléséhez értenek, amely teljesen más típusú embert igényel, mint a felnõttekkel való foglalkozás. Talán válogatott játékosaink között is akad néhány, aki edzõi, vagy testnevelõ tanári diplomájukkal a zsebükben, a fiatalok elsõ lépéseinél segédkezni fognak. Nagy türelemmel és szakmai tudással vértezõdnek fel és akkor járnak majd a helyes úton, ha megértetni, és nem betanítani akarják a játékot. Ha az edzéseken mérkõzésszituációkat modelleznek, és azok megoldásait rábízzák a játékosokra. Ha megtanítják, és az alapmozgások során megkövetelik a játék törvényszerûségeinek betartását. Csak a hibás elgondolásokat javítják, engedik a kreativitást, és a személyiség fejlõdését. Az oktatási folyamatban alulról felfelé építkeznek, és gondosan megterveznek mindent. Addig is ehhez szeretnék támpontokat, és némi segítséget adni.
(folytatása következik)
Kozma Mihály
