A tavaly megalakult Magyar Hallássérültek Labdarúgó Szövetsége elsõ évi kiírásában 8 csapat versengett a hallássérültek futsal országos bajnoki címéért. Ebben a bajnokságban csakis olyan labdarúgók kaphattak éves játékengedélyt, akiknek a hallásvesztesége elérte a 40 decibelt (70-80 decibeltõl már súlyos siketségnek számítanak). Ezt a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége által kiadott tagsági igazolvánnyal lehet bizonyítani vagy egy a hallását mért, megfelelõ audiogrammal. Az elsõ évben 114 igazolt hallássérült futsalos közül akadnak olyanok is, akik szerepelnek a megyei I. illetve II. osztályú nagypályás bajnokságban is.
A 2009. november végén induló alapszakaszt két négyes csoportba sorolta a szövetség versenybizottsága, melyeket a Gyõri SNSK és a fehérvári ALBA SINA SC nyerte meg és jutottak a felsõházi rájátszásba 12-12 forduló lejátszása után. A felsõház az egyaránt csoportmásodik SSC Budapest és a Dunakanyar Vác HSE csapataival egészült ki, amelyek újabb 12-12 mérkõzést játszva döntik el egymás között a végsõ bajnoki helyezéseket. Az alsóházi rájátszásban értelemszerûen a csoportok 3. és 4. helyezettjei folytatták, melynek utolsó játéknapjára 2010. április 16-án került sor Faddon, melyet végül a Szolnoki SINA SC nyerte meg és végzett az összesített ötödik helyen.
Egy héttel késõbb, 2010. április 25-én a fehérvári Köfém csarnokban került sor a felsõház zárófordulójára, ahol a bajnoki elsõséget korábban bebiztosító fehérváriak mögött nagy tülekedés volt várható a játéknap elõtt 12 ponttal álló SSC, a 8 pontos Gyõr és a 7 pontos Vác között. A játéknap elõtt a Székesfehérvár polgármestere, Warvasovszky Tihamér köszöntötte a jelenlévõket és gratulált a bajnokság minden résztvevõjének a szerepléshez.
Izgalmas, feszültségektõl sem mentes hajrában a váciak az utolsó, Gyõr elleni ki-ki mérkõzésen gyõztek és lettek végül ezüstérmesek. Bronzérem az SSC Budapest futsalosai nyakába kerültek.
MHLSZ Futsal OB 2009/2010. év, végeredmény:
Felsõház
| 1. | ALBA SINA SC | 11 | 1 | 0 | 78-35 | 34 |
| 2. | Dunakanyar Vác HSE | 4 | 1 | 7 | 46-50 | 13 |
| 3. | SSC Budapest | 4 | 0 | 8 | 40-61 | 12 |
| 4. | Gyõr SNSK | 3 | 2 | 7 | 35-53 | 11 |
Alsóház
| 1. | Szolnoki SINA SC | 10 | 2 | 0 | 90-39 | 32 |
| 2. | SSC Sicambria | 5 | 2 | 5 | 53-55 | 17 |
| 3. | Savaria HSE | 5 | 0 | 7 | 51-73 | 15 |
| 4. | Kaposvár HSE | 1 | 2 | 9 | 38-65 | 5 |
A zárófordulót követte a helyszíni eredményhirdetés, ahol az MHLSZ elnökség tagjai mellett a Székesfehérvár sportbizottság elnökhelyettese, Pokrovenszki László adták át az érmeket, serlegeket. Végül a nagy vándorserleget közösen adták át a bajnokságot nyerõ ALBA SINA SC csapatkapitányának, Lábas Lászlónak.
A következõ évi bajnokság várhatóan 10 csapattal indul, mellettük elindítják az öregfiúk futsalbajnokságát is a 35 éven felüliek számára. Az utánpótláscsapatok (U16) bajnoki indítása pénzhiány miatt egyelõre még tervben maradnak.
Fentiek ismeretében szomorú, hogy a hallássérültek futsal Európa-bajnokságára (2010. november 06-14., Svájc) való nevezés egyedüli jogosultja, a Magyar Hallássérült Sportszövetség elnöke nem hajlandó benevezni az esélyes nemzeti válogatottat különbözõ, mondvacsinált okokra hivatkozva, folyamatosan idõt húzva. Ráadásul támogatója, szponzora sincsen egyelõre az MHLSZ-nek, amelyek híján mindent önerõbõl kényszerülnek elõteremteni.
Addig is marad számukra a hazai, a 2010. június 19-20-án, Kaposvár melletti Nagybajomban rendezendõ két napos futsal Magyar Kupával búcsúznak a 2009/10. évi szezontól.
Hérincs Róbert / MHLSZ elnök
(Fotók a Kapcsolódó anyagok ikonra klikkelve megtekinthetõek)