Elutazott az EB selejtezőre az U19 válogatott
2019.03.23 | 10:43
Elutazott az EB selejtezőre az U19 válogatott Csütörtökön megkezdődnek az első hivatalos U19-es futsal Európa-bajnokság grúziai selejtezőjének küzdelmei, a magyar válogatott az első fordulóban a házigazdákkal játszik. A Frank Tamás vezette U19-es futsalválogatott szerdán utazott el Tbiliszibe, az Eb-selejtező helyszínére, ahol vasárnap kezdi meg szereplését a tornán, a házigazdák ellen. Másnap a csoport toronymagas favoritja, a spanyol válogatott lesz az ellenfél, szerdán pedig a törökök ellen zárjuk a viadalt. A csoport első helyezettje kvalifikálja magát a lettországi Európa-bajnokságra. A magyar válogatott a belgák elleni páros mérkőzéssel főpróbázott a tornára , majd egy néhány napos összetartást követően indult el Grúziába. – Amennyire lehetett, felkészültünk a tornára, néhány nap múlva meglátjuk, mire elég a felkészültségünk – mondta az mlsz.hu-nak Frank Tamás szövetségi edző. Frank Válogatott– Három nagyon kemény meccs vár ránk, a spanyolok kiemelkednek a mezőnyből, de a harcos grúz csapat ellen is meg kell szenvednünk a pályán, az első két forduló után eldől, hogy lehet-e esélyünk a bravúrra, a tornagyőzelemre. Az utolsó felkészülési mérkőzéseinken még voltak hibáink, ezeket megpróbáltuk javítani az összetartás utolsó napjaiban. Fontos, hogy a meccseken belül végig kiegyensúlyozottan, koncentráltan játsszunk, és a helyzetkihasználásunk is megfelelő legyen, ebben az esetben sikerrel zárhatjuk a vasárnapi nyitómeccset. A magyar válogatott kerete: Kapusok: Dohány Dominik (Aramis SE) Győrfi Bálint (ETO SZC FC) Mezőnyjátékosok: Tama Ádám (ETO SZC FC) Juhász Donát (Aramis SE) Fekete Márk (Aramis SE) Fekete Olivér (Aramis SE) Nagy Kevin (Kútház Haladás VSE) Gerencsér Antal (Kútház Haladás VSE) Tóth Máté (Kútház Haladás VSE) Sipos Robin (MVFC Berettyóújfalu) Soltész István (FTC Futsal Fisher-Klíma) Rónaszéki Botond (BME-BT FC)   Az EB selejtező programja: Március 24, vasárnap: Spanyolország - Törökország 11.00 Grúzia - Magyarország, 14.00 Március 25, hétfő: Magyarország-Spanyolország, 11.00 Grúzia - Törökország 14.00 Március 27, szerda Törökország-Magyarország, 11.00 Spanyolország - Grúzia 14.00 Helyszín: Tbilisi New Sports Palace Forrás: MLSZ.hu        
Hírdetés

Videók

U19 futsal felkészülési mérkőzés: Magyarország - Ukrajna
2024.04.20 | 06:28
Csehország - Magyarország
2024.04.16 | 11:08

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink