A találkozó előtt tudni lehetett, hogy míg a vendégeknek igen, addig az Aramisnak nem a saját kezében volt a sorsa a felsőházba kerülést illetően. A Kecskemétnek győzelme esetén nem kellett figyelnie a többi mérkőzés eredményét, viszont minden más esetben igen.
A vendégeknél mindenki hadra fogható volt, Aleksic is visszatért, így bizakodhattak Koós Károlyék. Ennek megfelelően nagy elánnal kezdtek a kékek, de gólt a hazaiak szereztek. Az 5. percben egy gyors kontra végén mesterien tálalt Keresztury Hosszú elé, aki közelről nem is hibázott. A budaörsiek lendületbe jöttek és több nagy helyzetet is kialakítottak, de Rigó többször bravúrral hárított. A hajrához érve aztán ő is tehetetlen volt, Keresztury bombázott egy szabadrúgást a kapuba, de a játékvezető szerint Büki szabálytalanul állt a sorfal mellett, így érvénytelenítették a találatot. A Kecskemét küzdött az egyenlítésért, de túl kényelmesen játszott, és igazi nagy helyzetig el sem jutott az első félidőben, mindössze távoli lövéssel próbálkoztak, de Molnár ezeket könnyedén hárította.

A döntetlen azt jelentette, a másik két mérkőzés eredményének fényében, hogy ez a két csapat csak az alsóházban folytathatja. A budaörsieknek amúgy is csak győzelem esetén lett volna esélye. A hazaiak ha így játszottak volna az előző héten, vélhetően most nem kellene szomorkodniuk. A Kecskemétről kevesen gondolták, hogy nem lesznek ott a legjobbak között, de a felsőház nem feltétlenül ezen a mérkőzésen ment el.
ARAMIS SE – SG KECSKEMÉT KECSKEMÉT 4-4 (1-0)
Budaörs, 300 néző
Játékvezetők: Szilágyi, Újhelyi, Takács
Aramis: Molnár – Vattamány, Fekete, Bognár, Büki
Cserék: Nyerges – Sáhó, Bévalári, Papp, Hosszú, Moga, Keresztury, Lévai, Sámson
Vezetőedző: Moga Lorant
Kecskemét: Rigó – Bíró, Hadnagy, Mánya, Sallai
Cserék: Halmavánszki – Aleksic, Klacsák, Bencsik, Ristic, Öreglaki, Boznánszky, Kovács, Kulcsár
Vezetőedző: Koós Károly
Sárga lap: Keresztury, Büki, Bognár, Fekete, Vattamány illetve Mánya
Gólszerző: Bognár (2), Hosszú, Moga illetve Ristic, Mánya, Öreglaki, Bíró
Koós Károly: – A lehető legrosszabb forgatókönyv szerint alakultak a dolgok, így az alapszakasz 6. helyén végeztünk, és nem kerültünk be a felsőházi rájátszásba. A lelkiismeretünk tiszta, mert győzelemre játszottunk. Visszajöttünk kétgólos hátrányból az utolsó percben, és még meccslabdánk is lehetett volna. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, hiszen 32 ponttal és második legkevesebb kapott góllal, legkevesebb vereséggel nem lehetünk ott a legjobb ötben.