BALLAI ATTILA
Futball vagy futsal. Ha nem is csak egy jottányi a különbség, de nem sokkal több annál. Leírva legalábbis nem. A valóságban azonban mégis, a sportág nemzetközi ismertségét, népszerûségét, másrészt viszont hazai eredményességét és erõviszonyait tekintve is. Ennek bizonyítékaként elég, ha egyetlen eredményt idézünk az elmúlt héten zárult gyöngyösi világbajnoki selejtezõrõl: Magyarország-Anglia 15-0! Csapatunk persze sokkal inkább a Macedónia feletti 3-0-nak és a Lengyelország elleni 6-2-nek köszönheti, hogy elsõként jutott tovább, és készülhet a playoffra; csakhogy ritka balszerencseként egyetlen gólon múlt, hogy együttesünket nem az elsõ, hanem a második kalapba helyezték a holnapi sorsolás elõtt. A tét pedig nem csekély: a tíz selejtezõcsoport gyõztese és a két legjobb második hat párt alkot, és a március 29. és április 16. közötti rájátszás hat gyõztese képviselheti kontinensünket a szeptemberi brazíliai vb-n.
Kozma Mihály szövetségi kapitány és a válogatott elsõ sora Székelyudvarhelyen légióskodik, és a román bajnokság listavezetõje mellett Hargita megye „legmagyarabb" sikercsapatát adja, ennek ismeretében egyáltalán nem meglepõ, hogy amikor tegnap déltájban telefonon hívtuk Kozmát, sajátos helyzetjelentéssel kezdte: „Lehet, hogy akadozik majd a vonal, mert éppen ereszkedem lefelé a Király-hágóról. De én csak követem a srácokat, õk már Udvarhelyen vannak. A vasárnap esti gyöngyösi meccs után beültek két autóba, és már indultak is, mert csütörtökön bajnokit játszunk. Nincs mese, ezt vállaltuk, teljesítenünk kell."
Hogy a selejtezõ megnyerése is a kötelezõ vagy a bravúr kategóriájába tartozik-e, arra már némi tûnõdés után felelt a kapitány:
„Ha azt nézzük, mit tudunk, mennyivel többet, mint az ellenfeleink, akkor kötelezõ volt az élen végeznünk. De ha azt vesszük, hogy Magyarországon az ifikkel együtt összesen 350 igazolt futsaljátékos van, és én csak a 150 elsõ osztályúból válogatok, akkor inkább bravúr. A magyar labdarúgásra sajnos általában igaz, hogy mindig a lehetõ legkisebb befektetett munkával akarnak eredményt felmutatni, esetünkben ez annyit jelent, hogy a hazai klubok amatõröket foglalkoztatnak, akik hetente egyszer-kétszer edzhetnek, a válogatott mérkõzésekért pedig bruttó 2500 forintos juttatásban részesülnek. Ehhez képest az, hogy mi Székelyudvarhelyen profiként dolgozhatunk, és hetente nyolcszor edzünk, ég és föld. Meg is látszik a kezdõsorunk sokkal gyorsabb játékán, a többiek mintha togyognának mellettük."
Ha az eddigiek kapcsán el is tûnõdhetünk a kötelezõ vagy bravúr dilemmán, a folytatást illetõen ez nem kérdés. A holnapi sorsolás elõtt ugyanis két hatos kalapba osztották a mezõnyt, és egy árva gólon múlott, hogy a magyarokat nem az elsõ, hanem a második kasztba sorolták. Így pedig szembekerülhetnek a tavaly novemberi Európa-bajnokság elsõ négy helyezettjével, azaz Spanyolországgal, Olaszországgal, Oroszországgal és Portugáliával, esetleg Ukrajnával vagy Szlovéniával. Mi a románokkal, a fehéroroszokkal, a bosnyákokkal, az azeriekkel és a csehekkel közösködünk, az esélylatolgatás innentõl eléggé egyértelmû, Kozma Mihály szerint is az:
„A szlovéneket és az ukránokat elkaphatjuk, bár tovább nehezíti a helyzetet, hogy itthon kezdünk, idegenben lesz a visszavágó. A hazai meccsünket biztosan Gyöngyösre visszük, mert a selejtezõn ez már bejött. Hihetetlen gyorsan állítottuk magunk mellé a közönséget, hiszen az elsõ napon jó háromnegyed ház fogadott minket, a másodikra ugyan megtelt a csarnok, de a többség még csendben ücsörgött, a harmadikon viszont már fantasztikus hangulat várt bennünket. A srácok el is tették emlékbe a »Minden jegy elkelt « táblát, mert magyarországi futsalmérkõzésen ilyet még nem láttak."
Erdélyben ez valóban gyakrabban megesik, különösen mostanában, amikor az udvarhelyiek vezetik az alapszakaszt, és a román válogatottal majdnem egyenértékû Dévától kellene elhódítani az aranyérmet. Maradva az elõbbi felosztásnál, ez kétségtelen bravúr lenne - az egyéb vetélytársakról elég annyi, hogy Marosvásárhelyen például öt brazil és négy portugál légióst alkalmaznak -, ám egyszersmind kötelezõ is. Hogy miért, arról Kozma Mihály így beszélt:
„Egy székelyudvarhelyi kissrác abból az apropóból nyilatkozott a helyi lapban, hogy február 29-én született, így szökõévenként van csak születésnapja. A cikkben elmondta, hogy Madarász a kedvenc játékosa, õ erre kinyomozta a fiú telefonszámát, felhívta, boldog születésnapot kívánt neki, és megígérte, hogy bajnokok leszünk. Ettõl kezdve még egyértelmûbb, hogy nyernünk kell."
Ebbõl is látszik, hogy magyar futsal és futball között a jottányinál jóval nagyobb a különbség.
