Futsal Hungary
Hírek
2009.03.06. Archívum Olvasási idő: 2 perc
Dobogósok mérkőzése

Dobogósok mérkőzése

Fortuna Dupont FC – DEAC

A futsal NBII aktuális fordulója pénteken kezdõdik, a harmadik fogadja a másodikat, azaz Fortuna-Dupont – DEAC mérkõzést rendeznek.

A hazaiak három pontnyira állnak a debreceniek mögött, azaz gyõzelem esetén befognák riválisukat, a dobogós helyek tekintetében fontos találkozó következik. Ebben az idényben eddig kétszer csatáztak, s mindkétszer a hajdúságiak örülhettek egy idegenbeli 8-4-es siker után hazai pályán 13-2-re diadalmaskodtak. Az elmúlt fordulóban egyik csapatnak sem sikerült gyõzni, most azonban nem szeretnének pontokat hullajtani a felek.

Pierog József (Fortuna Dupont FC):
– Mindenképpen a gyõzelem a cél, ez természetesnek tartom. A hétfõn elveszített három pontot szeretnénk visszaszerezni a Debrecen ellen, akik ellen van mit törleszteni. Szokás szerint fiatal csapattal lépünk majd pályára.

Czóbel Levente (DEAC):
– A mérkõzés nagyban függ atól, hogy a Fortuna milyen összeállításban játszik majd ellenünk. Az is kérdés, hogy a Miskolc elleni vereség után hogyan tudjuk rendezni a sorokat. Az elõnyünket szeretnénk megtartani a Fortuna elõtt, inkább hátrafelé nézünk, nem feltétlenül a Gyöngyös utolérése a cél. Talán tudunk erõsödni legjobb góllövõnk játékával, aki betegség miatt nem volt bevethetõ, ám a keretben most már ott lesz.