2009/2. KUPAFORDULÓ
Február 15-én vasárnap, megújult erõvel csaptak össze amatõr futsalosaink a Fáy utcai Vasas sportcentrumban. Pontosabban azok, akik a Szabályzat adta lehetõségeknek megfelelõen, idõben jelezték nevezési szándékukat. A kiírás értelmében a januári tornát kapott gól nélkül, magabiztos fölénnyel nyerõ Kamino.hu ezúttal pihenõre kényszerült, csakúgy, mint a BEFU, az Utánaegysör FC és a nevében az önkényuralmi idõket idézõ Szovjetunió. A felsorolt alakulatok távolmaradása abbéli szándékunkat testesítette meg, hogy lehetõségeinkhez mérten minél több amatõr csapatot vonjunk be a futsal ezen szabadidõ jellegû, sportközösség-építõ válfajának vérkeringésébe. A négy új érkezõ közül a Budai Ászok FC és a Fagyasztott Halrudak a tavalyi szezon során már szép sikereket ért el rendezvényeink U21-es mezõnyében, míg az Igénytelenek és a Ruthless FC igazi fekete lónak számított.
A zord februári idõjáráshoz hasonlóan sûrû köd árnyékolta be a kupa egyik esélyesének kikiáltott Fehér Ház belsõ kommunikációs hálóját is. Történt ugyanis, hogy a nyitómérkõzések megkezdésének idõpontjában a csapat egyik fele (egész pontosan 1 csatár, egy védõ és egy kapus) a pálya szélén türelmetlenül várta az öltõzõbe épp akkor beérkezõ társakat. Elsõ hallásra ezen nincs semmi meglepõ. Bár nem szép, ha a késik az ember, de igazolt esetben néha belefér. Fél percnyi csúszástól még nem dõl össze a világ, ráadásul a sátor és az öltözõ között cirka 80 méter lehet a távolság. Ezzel a jelentéktelen intermezzóval normál esetben nem is lett volna különösebb probléma, ha a „késõk” adott esetben a jó öltözõajtón nyitnak be. Fõhõseink viszont egy kicsit elszámítolták magukat, mondhatni rossz helyen voltak jó idõben. Az idõpont ugyanis az stimmelt, de ha helyszínt nézzük, nehezen magyarázható, ha valaki a csömöri sportcsarnok öltözõjében készülõdik egy XIII. kerületben zajló tornára!
Csoportbéli ellenfeleik sportszerû magatartásának köszönhetõen, így nem januári ezüstérmeseink kezdték a nyitókört, ráadásul elsõ mérkõzésük ötödik percére már megérkeztek a „csömöriek” is. Épp idõben, mert a Beerdrinkers FC U19-es játékosai már 3-1-re vezettek ellenük. Végül viszont gyõzött a rutin, 6-3-ra fordították a meccset, majd az Igénytelenek elleni 5-5-ös eredménnyel tarsolyukban, a legjobb nyolc között várták a folytatást. Fantasztikus diadalmenet vette kezdetét az elõzõ tornát meglehetõsen „sovány” helyen záró Napredak csapatánál is. Két gyõzelemmel, és 7-0-ás gólkülönbséggel kétség sem férhetett továbbjutásukhoz. A másik két csoport küzdelmei az utolsó pillanatig óriási izgalmakat tartogattak az érintettek számára. De hiába harcolt hõsiesen az új mezben parádézó Budapest Meteorit, a rendkívül fegyelmezetten játszó LSE BP, az újonc Fagyasztott Halrudak és a tartalékosan is maximumra törekvõ Budai Ászok FC, a „csont nélküli” továbbjutásnak mégis az FC Focisokk és a White Alders FC örülhetett.
A vigaszágon a legegyszerûbben (a Ruthless FC feladta a meccset!) az LSE BP biztosította magának a bennmaradást. Pár méterre a megüresedett pályától ezalatt az Igénytelenek a szép lassan felmorzsolták ellenfelüket, és csúnya zakót „mértek” a mindvégig csere nélkül játszó Budai Ászok FC szebb napokat látott amatõr labdarúgóira. Igazi küzdelem a másik két találkozót jellemezte. Az Ászokhoz hasonlóan csonka csapattal érkezõ Dinamó Budapest 1-1 után csak hatosokkal tudott túljutni a rendkívül éretten futballozó U16-os Meteoriton, míg a Halrudak ellenében a januári bronzérmes Beerdrinkers FC-nek kellett megszenvednie.
Az egy mérkõzésnyi, cirka fél órás szusszanás mindenképp a csoportelsõk számára hajtotta a vizet. Jól mutatja ezt a Napredak, a Fehér Ház és a White Alders középdöntõben elért gyõzelme a „Drinkers, az LSE illetve a Dinamó felett. Azonban senki ne higgye, hogy a vigaszágról nem lehet csodát produkálni! Ékes bizonyítéka ennek az Igénytelenek parádéja, akik 0-3-ról, azaz a „padlóról” álltak fel, és fektették két vállra a rutintalannak egyáltalán nem nevezhetõ vecsési Focisokkat.
Az elõdöntõk során aztán a hõsökbõl vesztesek lettek, és a csúcsformában játszó Napredak 6-1-re verte õket. A sors pikantériája, hogy a Hidvégi testvérpárnak épp a döntõ elõtt kellett megmérkõznie egymással. A White Alders FC – vajon ki tudja miért? -, szokás szerint „lesokkolta” magát a legjobb négy között, ezzel egyenes út nyílt a Fehér Ház számára a potenciális tornagyõzelem felé. A döntõben ugyan a Napredak ellenében már jóval vehemensebb ellenállásba ütköztek, jóllehet 4-1-es gyõzelmük elsõ blikkre könnyû diadalt sejtet. Félidõnél 1-1-el fordultak a csapatok, és jobbára még a Kiss Zalán vezette vörösök támadtak! A bronzmeccsre az Alders fiataljai újra magukra találtak, de dacára Müller János menetrendszerû találatának, egy góllal mégis a rendkívül frappáns névnek örvendõ Igénytelenek bizonyultak jobbnak.
A Budapesti Amatõr Futsal Liga második kupafordulójának végeredménye:
|
1. |
FEHÉR HÁZ |
5 |
4 |
1 |
– |
27 |
13 |
12 |
|
2. |
NAPREDAK |
5 |
4 |
– |
1 |
18 |
8 |
11 |
|
3. |
IGÉNYTELENEK |
6 |
3 |
2 |
1 |
24 |
20 |
10 |
|
4. |
WHITE ALDERS FC |
5 |
2 |
1 |
2 |
9 |
8 |
9 |
|
5. |
FC FOCISOKK |
3 |
1 |
1 |
1 |
5 |
5 |
8 |
|
6. |
LSE BP |
4 |
1 |
2 |
1 |
8 |
10 |
7 |
|
7. |
DINAMÓ BUDAPEST |
4 |
1 |
1 |
2 |
6 |
7 |
6 |
|
8. |
BEERDRINKERS FC |
4 |
1 |
1 |
2 |
9 |
13 |
5 |
|
9. |
BUDAPEST METEORIT |
3 |
– |
2 |
1 |
3 |
4 |
4 |
|
10. |
FAGYASZTOTT HALRUDAK |
3 |
– |
2 |
1 |
2 |
3 |
3 |
|
11. |
BUDAI ÁSZOK FC |
3 |
– |
1 |
2 |
2 |
12 |
2 |
|
12. |
RUTHLESS FC |
3 |
– |
– |
3 |
0 |
10 |
1 |
A gyõztes csapat tagjai: Bécsi István, Bíró Sándor, Csóka Jenõ, Dani Gábor, Kiss Sándor és Török István.
Legjobb kapus : Demeter Márton (Napredak)
Gólkirály : Csóka Jenõ (Fehér Ház)
Fair-Play Díj : White Alders FC
A LEGEA Balatonfüredi forgalmazójának különdíjasa: a Fehér Ház, a Napredak, az Igénytelenek és a White Alders FC Csapata lett.
A bajnokság állása 2 forduló után:
|
1. |
FEHÉR HÁZ |
2 |
10 |
8 |
1 |
1 |
58 |
23 |
23 |
|
2. |
WHITE ALDERS FC |
2 |
10 |
4 |
2 |
4 |
17 |
22 |
18 |
|
3. |
BEERDRINKERS FC |
2 |
10 |
4 |
3 |
3 |
19 |
22 |
15 |
|
4. |
NAPREDAK |
2 |
8 |
5 |
– |
3 |
20 |
20 |
14 |
|
5. |
DINAMÓ BUDAPEST |
2 |
7 |
3 |
1 |
3 |
11 |
12 |
14 |
|
6. |
FC FOCISOKK |
2 |
7 |
2 |
1 |
4 |
15 |
20 |
14 |
|
7. |
KAMINO.HU |
1 |
5 |
5 |
– |
– |
34 |
0 |
12 |
|
8. |
LSE BP |
2 |
7 |
2 |
2 |
3 |
15 |
17 |
11 |
|
9. |
IGÉNYTELENEK |
1 |
6 |
3 |
2 |
1 |
24 |
20 |
10 |
|
10. |
BEFU |
1 |
4 |
1 |
1 |
2 |
3 |
10 |
7 |
|
11. |
SZOVJETUNIÓ |
1 |
4 |
1 |
– |
3 |
3 |
13 |
5 |
|
12. |
BUDAPEST METEORIT |
2 |
6 |
– |
2 |
4 |
4 |
12 |
5 |
|
13. |
FAGYASZTOTT HALRUDAK |
1 |
3 |
– |
2 |
1 |
2 |
3 |
3 |
|
14. |
UTÁNAEGYSÖR FC |
1 |
3 |
1 |
– |
2 |
7 |
18 |
2 |
|
15. |
BUDAI ÁSZOK FC |
1 |
3 |
– |
1 |
2 |
2 |
12 |
2 |
|
16. |
RUTHLESS FC |
1 |
3 |
– |
– |
3 |
0 |
10 |
1 |
A Budapesti Amatõr Futsal Liga következõ tornájának idõpontja és helyszíne: 2008. február 28., Budapest XIII, Fáy u. 58., Vasas Sportcentrum
Szeretettel várjuk mindazon amatõr csapatok jelentkezését, akik hozzánk hasonlóan futsalban képzelik el a jövõt!
Érdeklõdni az info@futsalkupa E-mail címen, a 20/532-0580-as telefonszámon, március elejétõl pedig induló közösségi portálunkon, a http://www.futsalkupa.hu-n/ tudtok!
Kozelka Zsolt
Az eseméynhez kapcsolódó fotóalbumn itt is megtekinthetõ.