A férfi futsal NB I alapszakaszának számos meglepetéseredményt hozó zárófordulójában kiderült a párosítás a felsõházi rájátszására.
A férfi futsal NB I alapszakaszának utolsó, 22. fordulójában több váratlan eredmény is született. Mint emlékezhetünk, pénteken az UTC a bajnok otthonában csaknem gyõzelmet aratott, indítva a meglepetések sorát. Mindezek után tudvalevõ volt, ha a Haladás kikap Üllõn, s a Nagykáta bravúrt hajt végre és legyõzi a DEAC-ot, valamint a Gödöllõ nem bír az Aramisszal, akkor a várhatóan 5. helyen végzõ újszegedi alakulat nem csak hogy elkerüli a Berettyóújfalut, de a biztosan 4. helyen végzõ Aramisszal találkozik a negyeddöntõben.
Nos, e forgatókönyvbõl az elsõ fejezet összejött, a Csõ-Montage kiütötte a szombathelyieket (5-0), valamint részben teljesült a második rész is, ugyanis a DEAC csak az utolsó percekben tudott pontot menteni Nagykátán (6-6). Ez azonban elég a cívis városiaknak, hogy egyetlen megszerzett pontjukkal is megelõzzék a Brinszky-csapatot, mely így a 6. helyen zár.
Mivel pénteken a Berettyóújfalu, javítva korábbi botlását, legyõzte a Vasast idegenben 8-1-re, és visszavette a 2. helyet a Gödöllõtõl, a 3. helyre visszaesõ Bikáknak mindenképpen fel kellett öklelniük az Aramist hazai pályán, hogy visszavegyék elõkelõ pozíciójukat. Ez azonban nem sikerült, Frank Tamás szövetségi kapitány együttese döntetlenre végzett a gödöllõiekkel, akik így rosszabb gólaránnyal maradtak a 3. helyen, s ezzel az is kiderült, hogy Szente Tamásék lesznek az UTC negyeddöntõbeli ellenfele az egyik fél két gyõzelemig tartó párharcában a felsõházi rájátszás során.
A Csõ-Montage késõn ébredt, így a huszáros hajrával sem sikerült utolérnie a rapszódikusan szereplõ Vasast. Az Angyalföldieknek nem túl rózsásak a kilátásai a címvédõ ETO ellen, de ahhoz, hogy megnehezítsék Lódiék dolgát rendet kell rakni a játékosok fejében.
A versenykiírás értelmében a legjobb négy közé kerülésrõl az egyik fél két gyõzelméig tartó párharc dönt, melyben az elsõ, s ha kell harmadik mérkõzésen az alapszakaszban elõrébb végzett csapat a pályaválasztó.
A 22. forduló eredményei:
Rába ETO FC – UTC Futsal Team 5-5 (4-1)
Vasas 1988 Déli Futsal – MVFC Berettyóújfalu 1-8 (0-4)
Üllõ FC Csõ-Montage – Admirál-Haladás VSE 5-0 (1-0)
Nagykáta SE Futsal – DEAC Futsal Club 6-6 (2-3)
Gödöllõi Bikák – Colorspectrum Aramis 3-3 (1-2)
Rubeola FC Csömör – MAFC BME Docler Akadémia 3-3 (2-1)
A negyeddöntõk párosításai:
Rába ETO FC – Vasas 1988 Déli Futsal
MVFC Berettyóújfalu – Admirál-Haladás VSE
Gödöllõi Bikák – UTC Futsal Team
Colorspectrum Aramis – DEAC Futsal Club
A páros találkozók az egyik fél kettõ nyert mérkõzéséig tartanak. Amennyiben döntetlenül végzõdik egy mérkõzés úgy 2 x 5 perc hosszabbítás következik, majd ha még mindig döntetlen az állás akkor öt büntetõrúgás következik.
Alsóházi rájátszás:
Az alapszakasz után a bajnokság 9-12. helyén végzett csapatok rájátszással döntik el a kiesõ és az osztályozó mérkõzéseket játszó csapatok sorsát, a következõk szerint:
– a bajnokság alapszakaszában 9. helyen végzett csapat a 12. helyezettel, a 10. helyen végzett csapat a 11. helyezettel játszik. A páros találkozók az egyik fél három nyert mérkõzéséig tartanak, és a vesztes csapatok kiesnek az NB I-bõl.
A három gyõzelmet elérõ csapatok közül az alapszakaszban jobb helyezést elért csapat a bajnokság 9. helyén, a rosszabb helyezést elért csapat a bajnokság 10. helyén végez.
– A 9. helyezett és a 2011-2012 évi futsal NB II osztályú bajnokság 4. helyezettje osztályozó mérkõzést játszik, melynek gyõztese feljut a futsal NB I osztályú bajnokságba.
– A 10. helyezett és a 2011-2012 évi futsal NB II osztályú bajnokság 3. helyezettje szintén osztályozó mérkõzést játszik, melynek gyõztese feljut a futsal NB I osztályú bajnokságba.
Alsóházi rájátszás párosítása:
Üllõ FC Csõ-Montage – Nagykáta SE Futsal Káta-GSM
Rubeola FC Csömör – MAFC BME Docler Akadémia
A férfi futsal NB I alapszakaszának végeredménye:
|
|
Csapat |
M. |
Gy. |
D. |
V. |
Lg. |
Kg. |
Gk. |
P. |
|
1. |
Rába ETO |
22 |
18 |
2 |
2 |
125 |
57 |
68 |
56 |
|
2. |
MVFC Berettyóújfalu |
22 |
14 |
1 |
7 |
120 |
70 |
50 |
43 |
|
3. |
Gödöllõi Bikák |
22 |
14 |
1 |
7 |
117 |
91 |
26 |
43 |
|
4. |
Colorspectrum Aramis |
22 |
11 |
4 |
7 |
96 |
82 |
14 |
37 |
|
5. |
DEAC Futsal Club |
22 |
11 |
3 |
8 |
86 |
84 |
2 |
36 |
|
6. |
UTC-Junior Sport |
22 |
11 |
2 |
9 |
116 |
114 |
2 |
35 |
|
7. |
Admiral-Haladás VSE |
22 |
10 |
3 |
9 |
100 |
99 |
1 |
33 |
|
8. |
Vasas 1988 Déli Futsal |
22 |
10 |
– |
12 |
84 |
89 |
-5 |
30 |
|
9. |
Üllõ FC Csõ-Montage |
22 |
7 |
4 |
11 |
90 |
83 |
7 |
25 |
|
10. |
Rubeola FC Csömör |
22 |
5 |
3 |
14 |
75 |
126 |
-51 |
18 |
|
11. |
MAFC BME Docler Akadémia |
22 |
3 |
5 |
14 |
63 |
108 |
-45 |
14 |
|
12. |
Nagykáta SE Futsal Káta-GSM |
22 |
3 |
2 |
17 |
71 |
140 |
-69 |
11 |