RUBEOLA FC CSÖMÖR – BME-BT FC
19:30 Csömör, Városi Sportcsarnok
Az előző héten véget ért a férfi másodosztályú bajnokság, ahol eldőlt, hogy keleten a Csömör, míg nyugaton a BME lett a bajnok, így ez a két csapat találkozik egymással, hogy eldöntsék, ki az abszolút bajnok, illetve, ki jut fel az NBI-be, ki léphet feljebb egy osztályt. Természetesen a vesztesnek sem kell kétségbe esnie, mivel még osztályozón az NBI 9. helyezettje ellen kivívhatja az osztályváltást, a Bőny, vagy a Ferencváros ellenében. Azt, hogy melyik csapat kezd otthon, sorsolással döntötték el az elmúlt héten az MLSZ székházában, és Fortuna úgy határozott, hogy Csömörön kerüljön sor az első felvonásra.
Ami közös mind a két együttesben, hogy az utolsó fordulóban tudták bebiztosítani az első helyüket. Mind a Csernai alakulatnak, mind a Jávor fiókáknak is a saját kezükben volt a sorsuk, és nem is hibáztak. A BME a Pécs legyőzésével örülhetett, a Rubi pedig a barcikai döntetlenje után bonthatta a pezsgőket.
A Rubeolánál már a szezon elején kijelentették, hogy egyértelmű cél a feljutás, és mindenképpen szeretnének ismét az élvonalban szerepelni. Ezért rengeteget is tettek, több saját nevelésű játékost is visszacsábítottak, és komoly felkészülést végeztek. Ennek meg is lett az eredménye, mind a bajnokságban mind a kupában. Utóbbiban egészen a döntőig meneteltek többek között a címvédő Győrt és a Fradit kiejtve, ahol csak a Hali tudott megálljt parancsolni. A bajnokságban megnyerték az alapszakaszt és a rájátszás is jól indult, de ritkán látott sérüléshullám sújtotta az alakulatot, így veszélybe került az első hely. Két fordulóval a vége előtt a Kincsem megelőzte őket, és már nem a saját kezükben volt a sorsuk, de a Kazincbarcika megtette nekik a szívességet és legyőzték a tápiószentmártoni alakulatot, amivel a Rubi ismét élre állhatott és már nem hibázott a végén. A sérültek közül Józsa és Jenei már vélhetően parkettre lép hétfő este, de kiváló kapusuk, Varsányi még mindig nem állhat Jávor István rendelkezésére. Őt a rutinos Nagy Zoltán pótolhatja, aki sok nagy csatát megélt már, így rajta vélhetően nem fog múlni a tigrisek sikere.
Az egyetemisták tavaly épphogy lemaradtak a nyugati bajnoki címről, és idén mindenképpen szerették volna magukénak tudni az aranyérmet. Ez az alapszakasz végén reális célnak tűnt, mivel az első helyen zártak. Télen ráadásul sikerült erősíteni, megszerezték a Fradi kapusát, Sikur Lajost, aki rutinjával sokat hozzátudott tenni. A rájátszás is jól indult a BME számára, majd jött két vereség, de hajrá ismét Csernaiéké volt, így az utolsó két fordulóban mindössze három pontra volt szükség, amit az utolsó játéknapon abszolváltak, így az ő nyakukba került az aranyérem. Nagy kérdés, hogy a BME mennyire szeretne ismét az élvonalban vitézkedni, mert náluk nem volt feltétlenül kitűzött cél a feljutás, de ahogy szokták mondani, evés közben jön meg az étvágy.


A Csömör elleni mérkőzés teljesen más kategória, hiszen egy oda visszavágón már nagyon apró dolgok döntenek, úgyhogy ezt szem előtt tartva mindent megteszünk, hogy méltó ellenfelek legyünk. Remélem két jó futsal mérkőzést láthatnak a kilátogató szurkolók.