A technikai és taktikai tudást csak megfelelõ erõnlét birtokában lehet érvényre juttatni. A kölcsönhatás tehát itt is megvan. Az erõnlét, a szervezet aktuális fizikai és pszichikai állapotát jelzi. Fizikai összetevõi az állóképesség, a lazaság, hajlékonyság, és a gyorsaság. Az edzéseken tehát ennek megfelelõen kell kialakítani az edzésterveket. Az intenzitás vagy a terület növelésével, esetleg az érintésszám csökkentésével minden eddig használt gyakorlat alkalmas a fizikai teljesítmény növelésére is. Az edzõnek kell meghatároznia és az edzés célkitûzéseivel összhangba állítania mindezt. El kell érnie, hogy a mérkõzésen a játékosok fáradtsága minél késõbb következzen be, és ennek regenerálására egyre kevesebb idõre legyen szükség.
Melyek a fáradtság kihatásai?
- A munka teljesítmény csökkenése
- Az ítélõ képesség csökkenése
- A technikai teljesítmény csökkenése
- A figyelem és összpontosítás csökkenése.
- A fokozott sérülékenység.
A munka teljesítmény csökkenése:
Ha egy játékos elfárad nem csak kevesebbet vállal, hanem kisebb területen játszik, és egyre csökkenõ iramban. Játszani azonban fáradtan is kell. Ezért edzeni is kell fáradtan. Ezáltal megtanulja a játékos a teljesítményét, testi korlátaival összhangba hozni, játékát hatékonyabbá tenni. Aki ezt nem így gondolja, az a lehetetlenre vállalkozik, amikor igyekszik sikeresen játszani a mérkõzésen.
Az ítélõképesség csökkenése:
A fáradtsággal ítélõképessége is cserbenhagyja a játékost. Késõbb veszi észre a labdát, lassabban méri fel a helyzeteket. Ez pedig ebben a kis területen játszott gyors játékban végzetes lehet. Érdemes megfigyelni az embereket. Amikor fáradtak, szinte mindig a szemüket dörzsölik. A fáradtság következtében romlik a látás. Ez a jelenség jobban, és érzékelhetõbben érinti a kiváló játékosokat.
A technikai teljesítmény csökkenése:
A játékos ítélõképességének csökkenése szinte bizonyos, hogy kihat a technikai teljesítõképességére. A labdakezelés romlik, elpattannak a labdák, és az átadásai is pontatlanok lesznek. Koordinációs zavarokat észlelhetünk a játékában.
A figyelem, az összpontosítás csökkenése:
Mindannyian tudjuk, hogy fáradtan nehezebb figyelni. A csapatjátékban egy játékos hatékonysága nagymértékben azon múlik, hogy mennyire tud a feladatára összpontosítani. Szöglet, szabadrúgás, vagy oldalberúgás alkalmával rendkívül fontos, hogy minden játékos eleget tudjon tenni a feladatának. Ha csak egy valaki nem tud eléggé összpontosítani, akkor az egész csapat látja a kárát.
Ez az egyik legfontosabb indoka annak, hogy egy játékosnak fáradtan is edzenie kell, mert a rábízott taktikai feladatokat csak így lesz esélye jól végrehajtani.
Fokozott sérülékenység:
Orvosi vélemény szerint a fáradt játékos gyakrabban sérül. Többnyire izomszakadások fordulnak elõ.
Azt a képességet, amivel ezeknek a fáradtságoknak az ideje kitolható, egyszóval állóképességnek nevezhetjük.
Minél állóképesebb tehát egy játékos annál késõbb fárad el, többet és gyorsabban tud futni. Az edzések feladata az, hogy a fáradtság határát kitolja, amit csak emelkedõ terhelés alkalmazásával lehet elérni:
- Az ismétlésszám növelésével
- Az ismétlések sebességének fokozásával
- A távok hosszúságának növelésével
- Az ismétlések közötti pihenõidõ csökkentésével
- A terhelés növelésével
Az állóképesség lehet hosszú távú vagy aerob és rövid távú vagy anaerob. Míg az elsõ esetben a felvett oxigén fedezi a munkavégzést, úgy a második esetében ez már nem áll fenn. Mindkettõ egyaránt fontos, ennek megfelelõ súlyban kell foglalkozni velük az edzéseken is.
A mérkõzés során a maximális erõkifejtés következtében a játékosoknál tehát oxigén adóság lép fel. Ez azt jelenti, hogy erõteljes tevékenységet fejtettek ki anélkül, hogy szervezetük az ehhez szükséges oxigén mennyiséget megkapták volna. A természet törvényei szerint a játékosnak ki kell fizetnie ezt az adóságot. Ez alatt azonban a játékos teljesítménye csökken, hiszen fáradt.
Minél kisebb a játékos állóképessége, annál erõsebben lép fel az oxigénadósság egy terhelés után és annál lassabban áll helyre az egyensúly. A légzés elválaszthatatlan a szív mûködésétõl és a keringéstõl ezért ezeket együttesen kell figyelembe venni a gyakorlatok megtervezésénél. Ebbõl a szempontból, a mérkõzésekhez hasonlóan, az edzéseken sem engedhetjük meg, hogy a bemelegítés után elért állapot tartósan visszaessen. Ha ez történne, akkor egy adott pillanatban például, nem tudnának megfelelõen sprintelni a játékosok. Nem lennének képesek eredményesen megvívni a párharcokat, elérni hirtelen azt a teljesítményt, amire szükség van. Az anaerob résszel tehát érdemes külön is foglalkozni, amely a rövid távú de nagy intenzitású mozgásokat rejti magában.
Ebben az esetben, külön kell választani a speciális és a gyorsasági állóképesség fejlesztését. Elõfordulhat az is, hogy egy feladaton belül, a társaság egyik fele az elõbbit végzi, addig a másik felének az utóbbi jut. Ilyen például a 4-2 elleni kis játék. A külsõk a speciális állóképesség követelményeinek felelnek meg, és a pozíciós játékot gyakorolják, addig a belsõk, akik a labdaszerzést kísérlik meg, a gyorsasági állóképességet edzik. Míg az elõzõ esetben az extenzív intervall módszerét választjuk, ahol a pulzusnak 170-180 körülinek kell lennie, addig a második esetben már intenzív intervallról beszélhetünk, 180 feletti pulzusszámmal.
Abban az esetben, ha olyan játékot alkalmazunk, amelyben például faljátékost is használunk, akkor õk a tartós, a labdát birtoklók az extenzív, míg a labdaszerzõk intenzív intervallban teljesítenek.
Egy edzésen az anaerob küszöbértéket el kell érni, de arra is ügyelni kell, hogy ne essen vissza tartósan 160 és 120 közé a pulzus, mert akkor a játékos teljesítménye értékelhetetlenné válik. Nem végezhetünk intenzív munkát az edzés elejétõl a végéig, de sokáig az extenzív szakaszban sem maradhatunk, mert akkor monotonná válik a munka. A tervezésnél ezeket mindig figyelembe kell venni. Ha elhibázzuk, tönkre is tehetjük a játékost, vagy pontosan az ellenkezõjét érjük el annak, amit szeretnénk. A teremlabdarúgásban a mérkõzések alatt jóval többet kerül a játékos az intenzív intervallba, mint a nagypályán, ahol néha percekig nem érnek labdába, és sprintelniük is csak ritkán kell. Nekünk, a mérkõzéseinkbõl kiindulva kell felépíteni az edzésmunkánkat. Oda kell figyelnünk minden egyes játékos esetében a gyakorlatok közötti szünetre, a terhelés pihenés arányára is. Az extenzív szakaszban egy gyakorlat ideje, 80-90%-os intenzitás mellett 3-6 perc közé eshet, a köztes szünetek pedig 1-3 percet vehetnek igénybe. Az intenzív intervallban viszont minden esetben a 100% elérésére törekedjünk. Csak 1-3 perc lehet a gyakorlat ideje, a pihenõ pedig hosszabb, 2-6 perc között kell mozogjon. A gyakorlatok ismétlésszáma az elsõ esetben több a másodikban lényegesen kevesebb lehet. A hosszú távú futásokat, amelyekre az aerob, vagy alap- állóképességhez van szükségünk, kiválthatjuk labdás gyakorlatokkal is. Olyan feladatokat végzünk, amelyeket nem nagy sebességgel, de jelentõs ideig kell végezni. A pulzusnak 120-160 között kell mozognia, az intenzitás elég, ha csak 60-80%-os. A feladat végrehajtására szánt idõnek minimum 20 percnek kell lennie, de ha van elég idõnk akár 80 percig is tarthat. A pihenõidõnek csak 1-2 percnek kell lennie.
Hasznosak lehetnek az úgynevezett fartlek futások is, amelyek a ritmussal történõ játékot helyezik a középpontba. A lassú futástól a sprintekig minden szerepelhet benne, az edzõ által meghatározott mennyiségben és ritmusban. És természetesen ezeket is össze lehet kötni labdás gyakorlatokkal is.
