Futsal Hungary
Hírek
2016.03.23. Férfi bajnokságok Olvasási idő: 2 perc
Az Alba Regia Futsal közleménye

Az Alba Regia Futsal közleménye

A hétvégi elmaradt Fradi-Alba Regia mérkőzéssel kapcsolatos mai írásunkra reagáltak a móri csapat tagjai.

 

A csapat nevében az alábbi közleményt szeretnénk eljuttatni Önnek!
Az Alba Regia Futsal csapatát alkotó baráti társaság nagy lelkesedéssel nevezett be az országos futsal bajnokság NB2 nyugati csoportjának kiírására.

Ezzel a lelkesedéssel próbálta fiatal keretünk megoldani és kompenzálni az elé háruló akadályokat, ami a tapasztalanság okán nem mindig sikerült.

Minden alkalommal igyekeztünk a hozzánk beérkező kérésekben partnerek lenni, és amikor nem kaptunk viszonzást, elfogadtuk a helyzetünket, tudván, hogy ide fog vezetni. Más sportágak bajnokságaiban is ki kell taposni az utat, meg kell élni számos tapasztalatot, vereséget egy új csapatnak, mire fel tud nőni a többiekhez. Megtiszteltetésnek vettük, hogy szerepelhettünk ebben a bajnokságban és sajnáljuk, hogy nem tudtunk maradéktalanul eleget tenni az elvárásoknak.

Sokat tanultunk az elmúlt majdnem 1 évből, bízunk benne, hogy játszottunk az ellenfeleink számára is méltó mérkőzéseket. A megszerzett tapasztalatokkal gazdagodva, fejlődve igyekszünk a jövőben, egy későbbi bajnokság számára hasznos elem lenni.

Köszönettel:

 Az Alba Regia Futsal tagjai