Továbbra is élnek az 1. Futsal Club Veszprém dobogós reményei, miután a csapat hétfőn 4-2-re legyőzte az Aramist.
Az első osztályú futsal-bajnokság felsőházi rájátszásában ahhoz az Aramishoz látogatott a Veszprém, amelyet korábban még sosem sikerült legyőznie. A Veszprém szempontjából most sem kezdődött jól a találkozó, hiszen a budaörsiek hét perc után már két góllal vezettek. Nem kellett azonban sokat várni a veszprémi szépítésre, a játékrész felnél Vas talált be (2-1)
Öt másodperc telt el a második felvonásból, amikor Boromisza Dániel egyenlíteni tudott. Horváth Norbert öngóljával a 28. minutumban pedig már a Madarász-csapatnál volt ez előny. A hajrában Vas adta meg a kegyelemdöfést a hazaiaknak, kialakítva a 2-4-es végeredményt.
Az 1. FCV pontszámban utolérte a tabella harmadik helyén álló Haladást, amely a forduló keddi záró találkozóján a listavezető Rába ETO-t fogadja
Aramis SE – FC Veszprém 2-4 (2-1)
Budaörs, vezette: Kujbus László, Moldván István, Szuromi Viktor
Aramis SE: Sikur – Frank T., Hosszú, Horváth Cs., Csopaki
Cserék: Kovács I., Farsang, Jovánczai, Horváth N., Klacsák B., Roni, Boldizsár
Vezetőedző: Frank Tamás
FC Veszprém: Reveland – Németh P., Tatai, Boromisza G., Gulyás
Cserék: Schmidmajer, Bényi, Finta, Tar, Vas, Boromisza D., Bánfalvi
Vezetőedző: Madarász János
Gólszerzők: Horváth Sz. (7′), Hosszú (8′) ill. Vas (11′, 37′), Boromisza D. (21′), Horváth N. (28′, öngól)
Sárga lap: Klacsák B. (11′), Horváth Sz. (23′), Jovánczai (24′) ill. Boromisza G. (10′), Németh P. (15′)
Madarász János: Játékosaim mindent betartottak, amit kértem tőlük. Nagyon összeszedetten jól játszottak. Megértették végre, hogy nem csak lábbal játsszák ezt a játékot, hanem fejjel is. A törvényszerűségre figyeltek, ami sikerhez vezetett. Győzelmünk értékét az is növeli, hogy egy kiváló ellenfelet sikerült megvernünk. Gratulálok a csapatomnak ehhez a szép győzelemhez!
– forrás: vehirsport.hu –