Futsal Hungary
Hírek
2023.06.08. Férfi bajnokságok Olvasási idő: 2 perc
A Rabel Fanatic és az Airnergy készülhet a másodosztályra

A Rabel Fanatic és az Airnergy készülhet a másodosztályra

A harmadosztályú bajnokságok már régebben véget értek, de a feljutásért folytatott küzdelem hétfőn fejeződött be. 7 csapat reménykedhetett, hogy kiharcolhatja, hogy jövőre az NBII-ben szerepeljen. A két fordulós rájátszásban végül két olyan csapat örülhetett, akik tavaly is kiharcolták a feljutást, de nem vállalták az indulást a másodosztályban. Kérdés, idén hogy alakul a két együttes sorsa.

A Rabel Fanatic már az első mérkőzésen eldöntötte a párharcot, miután idegenben 5-0-ra nyerni tudott. Pedig mindössze hét játékossal utaztak el, de mint utóbb kiderült, ez is bőven elég volt. Ezek után a Bőnynek vérmes reményei nem lehettek a visszavágóra, így maradt a tisztes helytállás. A visszavágón is a Rabel dominált, így ott sem forgott veszélyben a sikerük és végül kettős győzelemmel jutottak fel.

Az Airnergy is győzelemmel kezdett idegenben, az első fordulóban erőnyerő Szent István ellen. Lehetett volna nagyobb arányú is a Gabura-legénység sikere, de a legvégén szépítettek a hazaiak, így az egy gólos különbség azt jelentette, hogy nyílt maradt a párharc a visszavágóra, igaz nehéz dolga volt a SZISE együttesének. Ahogy várható volt, az Airnergy nem hibázott hazai környezetben és magabiztosan jutott fel az NBII-be.

Osztályozó az NBII-ért, 2. forduló:

BM FUTSAL CLUB – RABEL FANATIC 0-5

RABEL FANATIC – BM FUTSAL CLUB 6-4

Feljutott a Rabel kettős győzelemmel

WPS MEISTER-ÉRD-SZISE – AIRNERGY FC 3-4

AIRNERGY FC – WPS MEISTER-ÉRD-SZISE 4-2

Feljutott az Airnergy kettős győzelemmel