A forduló legnagyobb különbségű győzelmét aratta a Veszprém
2023.08.15 | 18:45
A forduló legnagyobb különbségű győzelmét aratta a Veszprém

A veszprémi futsalcsapat könnyed játékkal 6-2-re nyert az Újpest vendégeként az NB I hétfői nyitó fordulójában.

Ahogyan azt az elmúlt években megszokhattuk, már augusztus közepén elrajtolt az első osztályú futsalbajnokság. A hétfői nyitó fordulóban az előző idényben bronzérmet szerző Veszprém a hetedik, a nyáron alaposan megfiatalított Újpesthez látogatott.

A papíron esélyesebb, idén is a dobogót megcélzó bakonyiak kezdték aktívabban a találkozót, ami már a harmadik percben eredményre vezetett. Tatai iramodott meg a jobb oldalon, egy szép csellel becsapta Horváth Barnabást, majd éles szögből gyönyörű bokamozdulattal a kapuba emelt a kifutó Gémesi fölött (0-1).

A 8. percben két nagy veszprémi lehetőséget is feljegyezhettünk, ám Gémesi előbb Gerencsér, majd Ton löketét is bravúrral védte.

A játékrész derekánál időt kértek a lila-fehérek, de továbbra is a vendégek irányították a mérkőzést és játszottak sokkal veszélyesebben. Sorra alakította lehetőségeit Fehér Zsolt legénysége, a rivális leginkább Gémesinek köszönhette, hogy nem nyílt tovább az olló.

Öt perc volt hátra az első felvonásból, amikor Gavrilovics bolondította meg az újpesti védőket, majd a túloldalon érkező Tonhoz passzolt. A brazil átvétel nélkül, kapásból a hálóba zúdította a játékszert (0-2).

Östör szépíthetett volna, ám nem tudta átemelni Spandlert. Ehelyett az FCV szerzett újabb gólt: Dorogi letett labdáját Fellembek nyolc méterről a jobb felsőbe bombázta (0-3).

Gémesi is előre merészkedett a második félidő elején, kvázi öt a négy ellen támadott a házigazda. Csakhogy Ton labdát szerzett, meghúzta Gémesi mellett és a kapuba gurított. Alig több mint fél perc telt el a második félidőből, s már négy volt közte (0-4).

A 25. minutumban szépített a rivális: Hadzsi átadását követően a 19 esztendős Katona talált be közvetlen közelről. Gyorsan jött aztán a válasz: Gavrilovics csent labdát és durrantott a rövid felsőbe (1-5).

Öttel a vége előtt a második idejét is kikérte Moga Flavius, aki öt a négy elleni hadrendben küldte vissza a pályára az övéit. Klacsák jóvoltóból meg is született az újabb hazai találat (2-5).

A meccs aztán úgy fejeződött be, ahogyan kezdődött, vagyis Tatai-találattal. A csapat „örökös” gólzsákja vette át szép mozdulattal a labdát és lőtte az üres kapuba (2-6).

Újpest–1. FC Veszprém 2-6 (0-3)
Budapest, UTE Atlétikai Stadion.
Vezette: Szilágyi - Tamási - Juhász

Újpest: Gémesi – Klacsák, Horváth B., Östör, Lipl
Csere: Kinics (kapus), Neumann, Katona, Hadzsi, Horváth B., Cotirlan
Vezetőedző: Flavius Moga Lorant

Veszprém: Spandler – Tatai, Ton, Gavrilovics, Gerencsér
Csere: Koncsol, Fridrich, Molnár, Dorogi, Ábrahám, Bencsik, Fellembek, Kiss M., Lux
Edző: Németh Gábor

Gólszerzők: Katona (25.), Klacsák (37.), ill. Tatai (3., 40.), Ton (15., 21.), Fellembek (17.), Gavrilovics (26.)

Moga Lorant: - Csalódott vagyok a mai eredmény miatt, de helyenként a mutatott játék és a hozzáállás miatt nem kell szégyenkezni ! Sokat kell még dolgoznunk, mert egy NAGYON fiatal csapat vagyunk, éppen ezért tudjuk, hogy hullámzó lesz a teljesítményünk. Péntekre próbáljuk kijavítani azokat a hibákat amit ezen a mérkőzésen elkövettünk és egy pozitív eredménnyel haza térni!

Fehér Zsolt: Örülök, hogy sikerült megnyernünk az első bajnoki mérkőzésünket a jó, fiatal Újpest ellen! A hozzáállással elégedett vagyok, de nem feledkezhetünk meg arról, hogy a munka java még hátravan. A Berettyóújfalu elleni, péntek esti hazai mérkőzésen a saját szurkolóink előtt is bizonyítanunk kell, mire vagyunk képesek!

Forrás: vehír.hu

Hírdetés

Kapcsolódó mérkőzések

Videók

DEAC-DVTK-Vénusz /NB I. 3. helyért 1. mérkőzés/
2024.05.05 | 09:30
DEAC-MVFC Berettyóújfalu /NB I. Felsőház 9. forduló/
2024.04.29 | 13:30

Tabellák

HASONLÓ HÍREK

2024.04.16 | 20:00
2024.04.15 | 07:15
Férfi válogatott
2024.04.13 | 20:15
2024.04.10 | 09:45
2024.03.18 | 22:30
2024.03.17 | 10:00
Támogatóink

Partnereink