Futsal Hungary
Hírek
2016.06.22. Férfi bajnokságok Olvasási idő: 3 perc
A Déli jövőre is az I. osztályban szerepelhet!

A Déli jövőre is az I. osztályban szerepelhet!

Elmarad a visszavágó!

 

Kincsem Lovaspark SE – 1988 Déli SE 2-7 (0-4)

Hétfő este kezdetét vette az NBI-es tagságért vívandó osztályozó párharc, ahol az NBI 9. helyezettje, a Déli Futsal, és az NBII ezüstérmese, a Kincsem volt érdekelt. Az odavágóra a másodosztályú együttes otthonában, Tápiószentmártonban került megrendezésre.

A hazaiak mondhatni szokásos létszámmal érkeztek, mindössze egy cserével, így borítékolható volt, hogy nem sok esélyük lesz, a teljes kerettel érkező fővárosiak ellen. A találkozót a vendégek kezdték jobban, akik hamar két gólos előnyre tettek szert, így nyugodtan játszhatták a játékukat. A folytatásban is a Déli akarata érvényesült. A vendégek fiataljai sokat futva rengetegszer bontották meg a hazaiak védelmét, aminek újabb két gól lett az eredménye szünetig.

A találkozón a biztos előny tudatában sem állt le a fővárosi alakulat, és tovább növelték előnyüket. A játékrész közepén jött az első hazai találat, amit rögtön egy újabb követett. A Kincsemesek jól használták ki, hogy az ellenfélből Lukács Leventét kiállította a játékvezető, és emberhátrányba kerültek. A hátralévő időben már csak egy gól esett, amit a vendégek szereztek, így végül magabiztos, 5 gólos győzelmet arattak.

A sima győzelem azt jelenthette volna, hogy a Déli könnyű helyzetből várhatná a visszavágót, de a Kincsem jelezte a szövetség felé, hogy nem tud kiállni a második összecsapásra, mert teljesen elfogytak, így eldőlt, hogy az 1988 Déli SE folytathatja a következő idényben is az első osztályban.