Futsal Hungary
Hírek
2018.05.09. Férfi bajnokságok Olvasási idő: 4 perc
A BME a bajnoki cím küszöbén nyugaton!

A BME a bajnoki cím küszöbén nyugaton!

Nyugati csoport

 Felső-ház

 A játéknap előtt még három csapatnak is esélye volt a bajnoki címre, így érdekes forduló volt kilátásban.

Az első meccsen az Airnergy hozta a kötelezőt a Pécs ellen, ahol a gólkülönbség volt csak a kérdés. A Pécs nem tudta megnehezíteni Nagy Gáborék dolgát.

A forduló rangadóját Miklóson játszották, ahol a Szigetszentmiklós fogadta az egyre jobb formába lendülő TF-t. A hazaiakon volt a nagyobb nyomás, hiszen a bajnoki remények csak győzelem esetén maradtak (volna) életben. Az első 10 perc az egyetemistáké volt, akik két gólos előnyre tettek szert Simon duplája révén, de a vendéglátók szünetig egyenlítettek, majd a fordulás után a vezetést is megszerezték. Úgy tűnt, ismét begyűjthetik a három pontot, de két szerencsétlen öngóllal elbukták a nagyon fontos találkozót, amivel két fordulóval a vége előtt öt pontra nőtt a hátrányuk, így szinte biztosan elbúcsúzhatnak a bajnoki és feljutási álmaikról.

22A BME úgy léphetett pályára, hogy ha hozza a kötelezőt az UTE ellen, akkor egy győzelemre kerül a bajnoki címtől. Csernaiék nem is hibáztak, és már szünetre eldöntötték a három pont sorsát, így a második félidőben csak a különbség volt a kérdés.

Két fordulóval a vége előtt 3 pont a BME előnye, így már csak egy győzelemre van szükségük a hátralévő két meccsből. Ez rögtön meglehet a TF elleni egyetemi rangadón, de amennyiben nem sikerülne, az utolsó körben hazai pályán fogadhatják a Pécset, ami nem tűnik nehéz feladatnak. Nagyobb csoda kellene, hogy ne a BME nyakába kerüljön a nyugati csoport aranyérme.

 

AIRNERGY FC – PCE DEAC DIGISTAR FUTSAL 6-1

 SZIGETSZENTMIKLÓS-4IG – TFSE SZERTARSPORT.HU 3-4

 UTE – BME-BT FC 3-7

 

 Alsó-ház

Az már korábban eldőlt, hogy a Romhány búcsúzik a másodosztálytól, így nagy kérdés nem maradt már az alsó régióban. A romhányiak otthon fogadták az Érdet, és küzdöttek a hazaiak, de a vendégek érvényesítették nagyobb tudásukat. A csoport másik meccsén a REAC célja a hibátlan mérleg megőrzése volt a Piliscsaba ellen, és ha kissé nehezen is, de sikerült, így a rákospalotaiak az élen zárnak az alsó-házban.

 REAC SPORTISKOLA SE – PAFC MITRE 6-4

 ROMHÁNY SE – 5 STARS ÉRDI VSE 2-5