Futsal Hungary
Hírek
2017.08.13. Férfi bajnokságok Olvasási idő: 2 perc
66 csapat a harmadosztályban!

66 csapat a harmadosztályban!

Első ízben indul hivatalos harmadosztályú bajnokság (NB III, Regionális ?) honi futsalunkban. Több olyan régió is akad, ahol eddig is volt megyei bajnokság, és ezeken a területeken meg is látszik a csapatok számán, hiszen lényegesen több volt a jelentkező, ilyen Szabolcs és Pest megye. Ezeken felül még öt, összesen hét régióban, 8 csoportban fognak küzdeni a felek. Eddig 66 csapat jelentkezett, de akad olyan megye, ahol kitolták még a nevezési határidőt, így ez a szám még nőhet. Ha ehhez hozzávesszük az első és másodosztályú csapatokat is, akkor kijelenthető, hogy elértük a 100-as határt, ami a férfi felnőtt alakulatokat illeti, amely igen szépnek mondható.

Amennyiben lebontjuk régiókra az indulókat, eléggé eltérő a nevezők száma, így a lebonyolítás megyénként változni fog. Ami viszont biztos, hogy mindenhonnan a csoportelső jut tovább, és a 8 győztest négy párba sorsolják, ahol a párharcok győztesei jutnak fel az NB II-be, így négy csapat válthat osztályt a szezon végén.

 

Pest              17 csapat (2 csoport)

Budapest     10 csapat

Szabolcs       13 csapat

Csongrád       8 csapat

Győr               7 csapat

Heves             6 csapat

Tolna              5 csapat