Nincs mese, meg kell tanítani gyõzni a játékosokat. Ennek érdekében fokozni kell a teljesítményüket, és láthatóvá kell tenni a csapatmunka minõségét. Ennek nem csak a szervezettségben kell megmutatkoznia, hanem a csapategységben is. Tudjanak egymásért küzdeni. Ez azt is jelenti, hogy alkalmazkodniuk kell a külsõ körülményekhez és az állandóan változó feszültségekhez is. Ellenkezõ esetben ez elképzelhetetlen. Éppen ezért, az edzõnek ebbe az irányba kell terelnie tanítványait, és csak ilyen irányú magatartásnak engedhet teret.
Ebben az idõszakban a játék taktikai oldalának oktatása kiemelt fontosságú. A játékosok már rendelkeznek azzal a technikai színvonallal, és fokozatosan javul a fizikai állapotuk is, így bonyolultabb feladatokat is meg tudjanak oldani. Fontos is, hiszen a cél minden eddigi tudásuk alkalmazása mellett a gyõzelem kell legyen. Hasznosítaniuk kell mindazt, amit eddig tanultak. A technikai felkészítés a sok ismétlés mellett itt már célszerûen a taktikai elemekkel összhangba jelentkezik. Éppen ezért, ingergazdag edzéseket kell tartani, ahol a taktika és technika célszerûen egymásra épül. Tudják, érezzék a játékosok, hogy az elvégzett munka kamatozik, mindezt a tétmérkõzéseken felhasználhatja a gyõzelem érdekébe. Az edzõ taktikai elképzeléseit mindenki érti és meg tudja szervezetten valósítani. Ha azonban az elõzõ korosztályokban lépcsõfokok kimaradnak, akkor ennek a követelménynek csak jóval idõsebb korban tudnak megfelelni a játékosok, amely behozhatatlan hátrányt is jelenthet. Ebben jelentkezik a korosztályonként elvégzett munka egymásra építkezésének szükségszerûsége. Nem lehet lépcsõfokokat átugorni, kihagyni. Gyorsítani a folyamatot pedig csak egy-két kivételes képességû játékos esetében lehetséges, ám ebben az esetben külön kell ezeket a fiatalokat venni, hiszen a többség még nem tud velük lépést tartani. A csapatépítés szempontjából pedig ez nem szerencsés. A gyõzni akarás mellé megfelelõ tudásnak kell párosulnia ahhoz, hogy reális legyen a diadal, valósággá váljék az eredményközpontú játék.
Ennek érdekében a technikai elemeket a lehetõ legnagyobb sebességgel, az ellenfelek jelenlétében kell gyakorolni. Az átadások átvételek nagy intenzitásúak legyenek, és maximális figyelemmel legyenek végrehajtva. A koncentrációt éppen úgy edzeni kell, mint az izmokat. A fizikai fáradtsággal már a pontatlanság is jelentkezik, ezért edzéseken minden esetben el kell érni ebben a tekintetben is a tûréshatárt. Az állóképességgel ebben a korban rendkívül sokat kell foglalkozni. Ha mindezek jól mûködnek több figyelmet tudunk fordítani a taktikai megoldásokra, a hangsúly eltolódhat ebbe az irányba. Így aztán elérhetjük azt, hogy a különbözõ játékhelyzeteket a mérkõzéseken jó hatásfokkal oldják meg, az egyéni képességeket a csapattaktika szolgálatába tudják állítani. Képesek lesznek folyamatosan egy megtervezett játékrendszerben játszani.
Az edzések taktikai része tehát megnõ, ahol kiemelten kell foglalkozni:
- a párharcok támadó és védõ feladataival
- egyéni és együttes támadás befejezésekkel
- támadó taktikák labdás és labda nélküli mozgásaival
- egyéni és együttes védekezéssel
- lövések figyelem megosztással vagy célba
- reakció gyorsaság, terheléssel összekötve
- megkötések a játékban, pl: érintésszám stb.
Az edzések hetenkénti gyakorisága már elérheti az 5 alkalmat is, ideje pedig az alkalmanként 90 percet.
- 30 perc bemelegítés, technikai és taktikai alapgyakorlatok
- 30 perc elõkészítés a csapatjáték gyakorlására pl: 4-2 elleni pozíciós játék
- 30 perc csapatjáték gyakorlása, mérkõzésszerû körülmények között, célkitûzésektõl függõen
A csapatjátékot elõkészítõ úgynevezett kis játékoknál a kívánt cél szerint érdemes a területet és az érintésszámot variálni. Ha nagyobb terhelést akarunk elérni, növeljük a területet, ha kisebbet, akkor csökkentjük. Ha gyorsítani akarunk csökkentjük az érintésszámot, ám ebben az esetben több mozgásra is van szükség így növekszik a terhelés is. Az edzésterveket tehát pontosan kell elkészíteni, feltüntetve benne a célszerû alkalmazott pihenés és terhelés arányát.
Összességében az utánpótlás nevelésben döntõ szempont, hogy minden korosztályban örömmel végezzék a munkát. A 6-7 éveseknél a játék, a 8-14 éveseknél a játék és a tanulás együttesen, míg a 15-18 évesekig már a munka és a mérkõzés jelentsen örömet. Mivel a gyermekeknél a kronológiai, vagyis születésétõl számított életkor szerinti idõben, egyeseknél eltérõ biológiai fejlettség jelentkezhet ezért az edzõnek erre külön is oda kell figyelnie. Az akceleráltakat, vagyis azokat, akik fejlõdésben elõrehaladottabbak társaiknál érdemes kiemelni és egy magasabb korosztállyal edzetni és játszatni. A retardáltakat, vagyis a biológiailag korukhoz képest elmaradottakat pedig, mindenképpen egy alacsonyabb korosztályhoz érdemes helyezni.
Mivel az utánpótlás képzésének és nevelésének a területén a gyermekek állandóan változó életkori sajátosságaiból kell kiindulnunk, megállapíthatjuk, hogy mindennek rendelt ideje van. Korosztályokat nem hagyhatunk ki, és nem cserélhetünk fel. Ez egy egymásra épülõ tudás, ahol az oktatásban az egyszerûtõl haladunk a bonyolultabb irányába. Amíg az idegrendszer kialakulása és a mozgástanulás képességét befolyásolja addig a labdás és labda nélküli mozgások megtanítása az elsõdleges feladat. Így tehát 14 éves korig erre kell helyezni a fõ hangsúlyt. Ezzel párhuzamosan nem árt, ha valamilyen kiegészítõ sportot is ûznek a gyermekek, pl úszás, futás, hiszen az alap-állóképességet befolyásoló tüdõ, szív és vérkeringési rendszer kialakulása 16 év környékén fejezõdik be. Az oxigén felvevõ képesség tehát már ebben a korban eldõl. Az izomerõ fejlesztését 14 és 18 év között végezhetjük, amelyre a speciális állóképesség miatt van szükségünk. Kivételt jelent a lábizom fejlesztése, amelyet már 12 éves korban megkezdhetünk. Mindennek tehát rendelt ideje van. A tudatosan megválasztott edzésmódszerek mellett, az edzõnek a pszichológiai és pedagógiai módszereit is ezekhez az életkori sajátosságokhoz kell igazítania.
Az utánpótlás nevelés és képzés bonyolult és összetett folyamatát, csak hivatástudattal rendelkezõ, megfelelõ pedagógiai érzékkel megáldott gyermekszeretõ edzõknek érdemes végezniük. Az õ feladatuk sokkal nehezebb, mint kész játékosokkal sikert sikerre halmozni. Nem véletlen viszont, hogy a világsztárok, bár sok híres trénerrel értek el nagy eredményeket, szinte kivétel nélkül a nevelõedzõjükre emlékeznek vissza legszívesebben. Mindenkinek, aki ebben a munkában szerepet vállal és értõ módon nyúl a tehetségekhez õszintén és tiszta szívbõl sok sikert és kitartást kívánok.
KOZMA MIHÁLY
