Meglehetõsen kevés, mindössze hét játékossal érkezett a kupagyõztes Vesta a hétvégi ellenfeléhez Kiskunfélegyházára. A tabella vezetõje persze a „foghíjjas” csapat ellenére is a 3 pont esélyeseként lépett pályára, hiszen vendéglátóik ellen eddig gond nélkül hozták idei mindkét mérkõzésüket, és a rúgott gólokban is magasan a „Mókusok” elõtt jártak.
Az elsõ félidõben a Vesta kissé álmosan játszott, és a hazai csapat akár több gólt is szerezhetett volna a találkozó elején, de helyzeteiket mind kihagyták a „félegyházi játékosok. A szünet elõtt a vendégek csupán soványka, egy gólos elõnyt tudtak kiharcolni, és ebben az ismételten jól vizsgázó hazai védelem mellett, nagy része volt Ficsór Mónika bravúros védéseinek is. A Somafone-KHTK elsõ félidei játékával az elõzetes várakozás felett teljesített. Bár utóbbi mérkõzéseiken többször bebizonyították már a lányok, hogy a bajnokság kezdete óta sokat javult a játékuk és méltó ellenfélként lépnek pályára a tapasztaltabb csapatok ellen is.
A szünetben Herédi Attila ébresztõt fújt tanítványainak, és a második játékrészre egy jóval élénkebben játszó Vesta lépett pályára, mint a megelõzõ húsz perc folyamán. A vendégek második gólja nem váratott sokat magára, de a következõ öt percben a Dombai-Nagy Anett vezette csapat hiába játszott mezõnyfölényben, mégsem tudott újabb találatot elérni. A kiskunfélegyházi együttes játékában egyre többször elõfordultak a fáradtságból adódó hibák és egy pár perces rövidzárlat következményeként pillanatok alatt három gólt kaptak. A nehézkes kezdés után, most nyugodhatott meg elõször a bajnokesélyes csapat, és kicsit lazítottak a nyomáson. A „Mókusok” megpróbáltak faragni hátrányukból, és többször ziccerbe kerültek, de Vincze Anikó ma is bravúrosan védett és egyetlen Bagdi Csilla lövést leszámítva, sikeresen hárította a hazaiak próbálkozásait. Az utolsó percekre a Vesta bevarázsolt még két gólt vendéglátóinak és végül a második félidei játékának köszönhetõen sima 7:1-es gyõzelmet aratott.
A kiskunfélegyházi csapat – bár kikapott – ezúttal is megérdemli a dícséretet. Lehetõségeik alapján, szerencsésebb helyzetkihasználással, akár jóval szorosabbá is tehették volna az eredményt, de így sem vallottak szégyent a jóval esélyesebb ellenfelükkel szemben.
A Somafone-KHTK „Mókusok” köszönik szurkolóik egész éves biztatását és remélik, hogy találkoznak velük a jövõ szezonban is a lelátókon.




Somafone-KHTK – Vesta-CityLine K és 3S 1-7 (0-1)
Játékvezetõk: Eke László, Patyi Zoltán, (Kávai János).
Somafone-KHTK: Ficsór Mónika – Bezsenyi Anita, Rátkai Orsolya, Bagdi Csilla, Szabó Nóra. Cserék: Krisztián Krisztina, Zsadányi Szilvia, Suhajda Eszter, Bezsenyi Zsuzsanna, Nádudvari Julianna, Kovács Klaudia. Edzõ: Osztopáni Mihály.
Vesta-CityLine K és 3S: Vincze Anikó – Radics Ágnes Mariann, Dombai-Nagy Anett, Sebestyén Györgyi, Belkó Éva. Cserék: Bogdán Éva, Máté Adél. Edzõ: Herédi Attila.
Gólszerzõk: Bagdi Csilla, illetve Dombai-Nagy Anett (4), Bogdán Éva (2), Sebestyén Györgyi.
Jók: Ficsór Mónika, Bagdi Csilla, Bezsenyi Anita, illetve Vincze Anikó, Dombai-Nagy Anett, Bogdán Éva.
(TomeR)