Miskolci-Szabadidõközpont Vénusz – Vesta-Cityline K és 3S
2010.03.27., szombat 11:00
Miskolc, Generali Aréna
Az eddigi két találkozásukból mindkétszer a Vesta került ki gyõztesen, bár mindkét mérkõzés nagyon szoros eredményt hozott. Hazai pályán 3-1-re, idegenben pedig, 5-4-re kapott ki a Miskolc. A csapatokban 5 futsal válogatott is van: Kovács Alíz és Csepregi Gabriella a Vénuszt, Vincze Anikó, Szabó Ildikó és Dombai-Nagy Anett pedig a Vestát képviseli a nemzeti csapatban.
A mérkõzés egyik érdekessége, hogy pályára lép Dombai-Nagy Anett és Pádár Anita, akik jelenleg 33-33 góllal vezetik a góllövõ listát. E két játékos a volt diósgyõri edzõ, Vágó Attila szövetségi kapitány csapatában is helyet kapnak a nagypályás válogatottban.
A Várhidi-Herédi edzõpáros és játékosai célja, hogy gond nélkül hazavigyék a 3 pontot Miskolcról, de ehhez Kovács Alízéknak is lesz egy-két szavuk.
Az idei szezonban csak a Vénusz és a tavalyi bajnok, az Univerzum tudta megszorongatni a Vestát. A miskolci lányok az Univerzum elleni vereségsük tudatában készültek a Vesta elleni rangadóra.
A Vesta rápihent a Miskolc elleni mérkõzésre, illetve a jövõ heti Magyar kupadöntõre, amit a Tolna-Mözs csapata ellen játszanak.
Ezzel a mérkõzéssel bepillantást nyerhetünk a rájátszásba, ahol valószínûleg e két csapat játszik majd egymás ellen a döntõbe kerülésért. A másik ágon az Univerzum – Tolna párosítás várható.
Egy esetleges miskolci gyõzelemmel lenne még esély arra, hogy a rájátszás elõdöntõjében ne a Vestával kerüljön össze a miskolci hölgykoszorú.

Szeretnénk megnehezíteni a bajnokcsapat számára ezt a mérkõzést még úgy is, hogy több lehetõséget kívánok adni azoknak a játékosoknak, akikre a rájátszáson számítok, de még nem volt elég lehetõségük ilyen szinten tudásuk bizonyítására.




Szegedi AK Boszorkányok – Univerzum
2010.03.27., szombat 11:00
Szeged-Kiskundorozsma, Orczy Általános Iskola
A szegediek múlt heti botlásuk után már nem marad esély az elsõ négy hely valamelyikére, így nekik már csak hátrafelé érdemes figyelni.
Annál is inkább, mivel a Skorpiók új erõre kaptak, és hétvégén közelebb férkõzhetnek a szegedi alakulathoz. Sõt még esélyük is van a helycserére, de ahhoz papírformát felborító eredményekre is szükség lenne. Az Univerzum még harcban van a Tolnával és a Miskolccal egyaránt, hisz õk még lehetnek negyedikek, de akár másodikak is, – ami Tóth Ferenc, az Univerzum vezetõedzõje szerint az eredeti céljuk is volt. –
Elõzõ találkozásaik nyomán mindkétszer a fõvárosi csapat gyûjtötte be a 3 pontot.
A jelenlegi gólarány 17-2 az Univerzum javára, amin a szegedi lányoknak illõ lenne kozmetikázni. A szegedi szurkolók bízhatnak akár egy meglepõ eredményben is, amiért Hódi Zsuzsanna, Horváth Hanna, Zimányi-Kovács Anikó és a többi szegedi tehetség mindent meg is fog tenni.
A múlt héten megsérült szegedi kapus, Horváth Melinda komoly sérülést szenvedett, így Farkas Katalinnak kell bizonyítani a címvédõk ellen. A fiatal kapus eddig nem kapott túl sok lehetõséget, de most csak rá számíthatnak a csapattársai egy szép eredmény érdekében.


Oláh Erika (Univerzum kapusa): A Szeged fiatal,lendületes csapat,épp ezért pörgõs meccsre számítok. Mi a 3 pont begyûjtésére törekszünk.
Szekér Anita (Univerzum játékosa): Ellenfelünk fiatal tehetséges játékosokból álló csapat,úgy gondolom hosszú távon okozhat még meglepetést,ennek ellenére magabiztos gyõzelmet várok.Ez a mérkõzés remélem lehetõséget ad,hogy gyakoroljuk azokat az elemeket melyeket a legutóbbi válogatott összetartásokon tanultunk.
Tóth Ferenc (Univerzum edzõje): Közeledve a bajnoki hajrához minden pontra szükségünk van végsõ céljaink elérése érdekében. Éppen ezért,ellenfelünket is tisztelve a lehetõ legjobb játékunkat próbáljuk megvalósítani. Remélem ez tükrözõdni fog az eredményben is.
Somafone-KHTK – Skorpió SE-1. DFC Group Salgótarján
2010.03.27., szombat 13:00
Kiskunfélegyháza, Városi Sportcsarnok
A tabella utolsó két helyezettje találkozik szombaton délután Kiskunfélegyházán. A mérkõzés végkimenetele abszolút háromesélyes, valószínûleg az aznapi forma dönt majd, hogy a „Mókusok” vagy a „Skorpiók” örülhetnek az összecsapás után. A csapatok idei egymás elleni mérlege döntetlenre áll. Õsszel, Félegyházán szoros mérkõzésen a hazaiak két gólos hátrányból fordítottak és végül 3:2-re nyertek, majd februárban a salgótarjáni visszavágón, a „Mókusok” közel harminc kidolgozott helyzetükbõl csupán egyet tudtak értékesíteni, míg a tarjániak három alkalommal találtak be és megszerezték elsõ gyõzelmüket a szezon során.
A Salgótarján – talán részben a frissen igazolt szlovák játékosainak köszönhetõen – a téli pihenõ alatt sokat erõsödött. A februári, Kiskunfélegyháza elleni gyõzelmüket követõen, a bajnokság elõzõ fordulójában sikerült megverniük a Szegedi „Boszorkányokat” is és a papírforma alapján jóval erõsebb Miskolctól, illetve Univerzumtól csak viszonylag kis arányú vereséget szenvedtek. A bajnokság kezdete óta a „Mókusok” játékán is megfigyelhetõ a fejlõdés. Egyre több a szépen kidolgozott támadás, csak az a fránya befejezés nem megy még mindig… Góllövés nélkül pedig nem lehet elõrelépni és eddigi egyetlen gyõzelmük mellé további pontokat szerezni.
A hétvégi találkozó után, Somafone-KHTK gyõzelem esetén a „Mókusok” szorosan felzárkózhatnak a tabellán elõttük álló ellenfelük mögé, míg a vendégek sikerével a Skorpió bekerülhet a 10 pontosok klubjába, szinte behozhatatlanul elszakadva üldözõjétõl.



A készülõ keret: Rusz Bianka, Vukovics Andrea (kapusok), Farkas Zsanett, Tóth Friderika, Szklenár Kitti, Gál Veronika Szandra, Rezes Beáta, Hangonyi Anna, Fehér Vivien, Árvai Adrienn, Eva Tubová, Alexandra Galambová.

(TomeR)

