Futsal Hungary
Hírek
2009.12.31. Archívum Olvasási idő: 2 perc
Előrébb lépne a Volán

Előrébb lépne a Volán

A január 19-én kezdõdõ magyarországi (Budapest, Debrecen) futsal Európa-bajnokság miatt csak február 8-án folytatódik a élvonalbeli férfi bajnokság, amelyben az újonc Borsod Volán-Szabadidõközpont együttese jelenleg tíz ponttal a nyolcadik helyet foglalja el.

Pataki Gábor játékosedzõ szerint ez a pontmennyiség megfelelõ, ezzel maximálisan elégedett, bár nem teljesen abban a ritmusban szerezték az egységeket, ahogyan azt korábban elképzelték:

„Igen, mert éppen azt a két mérkõzést nem tudtuk hozni, amelyekrõl elõzetesen azt gondoltuk, hogy gyõzni fogunk, ugyanakkor döntetleneztünk például az éllovas Csõ Montage-zsal, amely csupán ellenünk veszített pontokat – nyilatkozta az Észak-Magyarországnak a tréner. – A teljesítményünk azért függött attól is, hogy éppen ki tudott a csapat rendelkezésére állni, illetve attól, hogy ki milyen formában, passzban volt nagypályás meccsét követõen. Itt azért olyan ellenfelek vannak, akiknél a futsal a fõ tevékenység, ahol csak erre koncentrálnak, csak erre készülnek. Bízunk abban, hogy legalább ezt a helyünket sikerül megõriznünk a bajnokság második felében, de reméljük, hogy azért elõrébb is tudunk lépni. Igazolni akarunk, egy-két személyi változás bizonyosan lesz a szünetben.”

Forrás: www.boon.hu