Üllõ FC Csõ-Montage – Goldball RFC Csömör
Hétfõn este fél nyolckor Üllõn, a futsal NB I egyik legnagyobb rangadójára kerül sor.
Most nem az edzõket kérdeztük a mérkõzés várható kimenetelérõl, hanem két olyan személyiséget, akiknek nevei már egybeforrottak klubjukéval, akik nélkül nemhogy Csõ illetve Rubeola mérkõzés nem lenne, hanem talán magyar futsal sem.
|
Kovács Imre (Üllõ FC Csõ-Montage) technikai vezetõ: – Az idén ez lesz a harmadik mérkõzésünk a csömöriek ellen és már nagyon jó lenne, ha a szerencse is fordítana a szekerünk rúdján. A hétfõi ellenfelünkkel játszott Magyar Kupa mérkõzéseink közül legalább az egyiken gyõzelmet érdemeltünk volna. Reméljük, hogy javul a helyzetkihasználásunk és megszerezzük a számunkra nagyon fontos három pontot. |
|
Kassay-Kézi Gábor (Goldball RFC Csömör) elnök: – A Csõ-Montage-nál évek óta elismerésre méltó, komoly szakmai munka folyik. Valójában a Magyar Kupában elért két gyõzelmünk után sem volt egyértelmû a továbbjutásunk. Nagyon nehéz mérkõzésre számítok, és bár a statisztika mellettünk szól, de úgy érzem vérünket kell hullajtani a három bajnoki pont megszerzéséért. |