A siker kulcsáról, éjszakába nyúló videózásról és ünneplésről is nyilatkoztak a magyar válogatott tagjai
A magyar női futsalválogatott lett a homonnai Eb-selejtezős csoport főszereplője. A mieink Bosznia-Hercegovinát, Svédországot és Szlovákiát is legyőzték, így kvalifikálták magukat a 2027-es kontinensviadalra, amelyet Horvátországban rendeznek meg.
A sikerekből Szabó Bernadett bőven kivette a részét, hiszen a svédek kapuját bevette, míg a szlovákokkal vívott meccsen két gólpasszt osztott ki Kota Gabriellának. Szabóval kapcsolatban érdekesség, hogy ő munka mellett futsalozik. A TFSE játékosa a székesfehérvári Tóvárosi Általános Iskolában testnevelő tanárként dolgozik.
„A kollégáim és a gyerekek egyaránt gyakran kérdezgetnek a válogatottról, a hétvégén pedig sok gratulációt kaptam tőlük, ami természetesen nagyon jólesett. Hogy mi volt a sikerünk kulcsa? A szakmai felkészültség mellett a csapategységet emelném ki, a nehéz pillanatokban egymásért is küzdöttünk. Korábban olykor hullámzott a játékunk, de Szlovákiában egy félidőt leszámítva a legjobb formánkat nyújtottuk. Az utolsó meccsnek úgy vághattunk neki, hogy a saját kezünkben volt a sorsunk. Remek hangulatban léphettünk pályára a szlovákok ellen, a hazaiak mellett minket is sokan buzdítottak. Engem feldobott ez az atmoszféra, szeretek ilyen találkozókon futsalozni. Természetesen az Eb-kvalifikációt megünnepeltük, de nyilván normális keretek között. Egy hangulatfelelőst nem tudok megnevezni, a csapatból többen is magukra vállalták ezt a szerepet. Mindenki nevében mondhatom, hogy eddig is keményen dolgoztunk, de mostantól még nagyobb elánnal folytatjuk a munkát. Szerintem komoly harc megy majd az Eb-keretbe kerülésért. Bármilyen csoportba is kerülünk, azt ki lehet jelenteni, hogy nem lesz könnyű ellenfelünk a kontinensviadalon. Ettől függetlenül bízom abban, hogy pontot vagy pontokat fogunk szerezni” – nyilatkozta honlapunknak Szabó Bernadett.
Kota Gabriella lett a legeredményesebb játékosunk Homonnában. A 28 esztendős center a svédek elleni összecsapáson egyszer volt eredményes, míg a Szlovákiával vívott rangadón duplázott.
„Örülök, hogy végre gólokkal is hozzájárultam a csapat sikeréhez, és úgy játszottam, ahogyan azt magamtól elvárom. Hosszú kihagyáson vagyok túl, februárban szerepeltem újra a válogatottban, biztató, hogy végre kezd alakulni a formám. Úgy gondolom, a teljesítményünk annak köszönhető, hogy a játék minden elemében pontos elképzeléseink vannak, ezeket pedig próbáljuk megvalósítani. A szervezettségünk mellett azt is ki lehet emelni, hogy szakmailag kiválóan fel vagyunk készítve, utóbbiban óriási szerepe van a stábnak. Szlovákiában a taktikai fegyelmezettségünk remek egyéni teljesítményekkel párosult, mindenki jól szállt be a meccsekbe, még akkor is, amikor a sorok már teljesen összekeveredtek. Az összes játékos pontosan tudta a saját dolgát, amit meg is valósított a mérkőzéseken” – mondta Kota, aki a jövő évi Eb-ről azt mondta, hogy nemzeti együttesünk szinte biztosan csak magasabban rangsorolt ellenfelekkel találkozik. Úgy véli, elsősorban a tisztes helytállás lehet a céljuk, de reménykedik a pontszerzésben is. Kota Gabriella hozzátette, az elődöntőhöz a hibátlan produkció mellett szerencsés sorsolásra is szükség lesz. Megígérte, hogy egyik összecsapáson sem fognak majd feltett kézzel kifutni a pályára. Szerinte főleg a svédek legyőzéséből meríthet erőt a fiatal magyar válogatott.
Ilyen sikernél gyakran csak a játékosok kerülnek a fókuszba, pedig a szakmai stáb tagjai is nagyon sokat tettek ezért az eredményért.
„A felkészülést már a selejtezőt megelőző hetekben megkezdtük. Ilyen eseményeken elég feszített a tempó, ezért gyakran előfordul az, hogy hajnalig tart az ellenfelek feltérképezése. A bosnyákok ellen sikerült jó rajtot venni, majd a következő meccsen még kicsit minket is megleptek a lányok azzal a teljesítménnyel, amit nyújtottak. Svédország legyőzése után sem dőlhettünk hátra, hiszen a szlovákoktól legalább egy pontot el kellett lopnunk az első hely megtartásához. Az utolsó mérkőzésen ellentétes félidőket produkáltunk, az első nem a terveink szerint alakult, de szerencsére a szünet után fordítottunk. Jó lenne, ha az Eb-kvalifikáció miatt a női futsal jobban előtérbe kerülne Magyarországon. Nagyon örültünk annak, hogy az eredményeinkről különböző híroldalak beszámoltak. Idén még egy összetartás vár ránk novemberben, dolgozunk azon, hogy ekkor legyenek felkészülési meccseink” – jelentette ki Quirikó Vivien, aki pályaedzőként vette ki a részét a jó szereplésből.
Frank Tamás szövetségi kapitány stábját Quirikó Vivien mellett Reveland Zoltán (kapusedző), Piszker Flóra (videóelemző), Pallai Flóra (fizioterapeuta), Csillag Péter (fizioterapeuta), Dr. Engelbrecht Imre (orvos), Molnár Bertalan (csapatmenedzser) és Kósza Lilla (csapatmenedzser) alkotta.
Fotó: MLSZ