Már a harmadik játéknapnál tart a férfi másodosztály. Ezúttal is teljes fordulót rendeznek az NBII-ben. Mind a 10 csapat pályára lép, mind nyugaton, mind keleten. A játéknap rangadóját Pécsen rendezik, ahova a Nagykanizsa utazik.
Nyugaton még két hibátlan együttes van, ebből csak az egyik tűnik meglepetésnek. Az Asterix eddig mind a két meccsét hozta, így a második helyen áll. Most egy igazi értékmérő meccs következik az ELTE ellen. Az egyetemisták nem indították jól a szezont. Pont vesztés otthon a Pécs ellen két gólos előnyből, majd nagyobb pofon a Nagykanizsa vendégeként. Ha valóban a felsőházba vágynak, akkor el kellene kezdeni nyerni. Ehhez ideális ellenfél lehetne az Asterix, de az érdiek eddig remekelnek, így kellő önbizalommal érkezhetnek a találkozóra. Most kiderülhet, hogy a vendégekkel idén valóban számolni kell, vagy csak jól jött ki a lépés eddig.
A másik hibátlan együttes a Mad Dogs, akik a vártnál jobban megizzadtak legutóbb az újonc Főnix ellen. Most papíron könnyebb dolguk lehet, mert a nulla pontos Tihanyhoz látogatnak. A vendéglátók az Asterix után a Dunaújvárostól is kikaptak, így nem a legjobb előjelekkel várják az összecsapást. Nem kérdés, hogy a vendégcsapat a mérkőzés favoritja.
A Hali egy Kanizsa elleni remivel kezdett, ami nem tűnt rossz eredménynek, majd jött egy érdi vereség, ami talán kissé meglepő lehet. Most lehetne javítani hazai pályán, de a Dunaújváros ellen nem mehetnek biztosra a Hali játékosai. Az újvárosiak szintén döntetlennel kezdtek, de legutóbb legyűrték a Tihanyt, így négy ponttal állnak. Abszolút háromesélyes a találkozó.
A két újonc találkozik Fehérváron. Eddig a Főnix lehet az elégedettebb. Előbb pontot szerzett a Dunaújváros ellen, míg legutóbb majdnem sikerült a Mad Dogs ellen is. A Tolna viszont két nagy vereségbe futott bele, igaz két nehéz ellenfél jutott eddig. Az eddigiek ismeretében a Fehérvár győzelmére van nagyobb esély.
A forduló rangadójának a Pécs-Kanizsa meccset lehet mondani. A mecseki együttes pontot mentett rajton a fővárosban, majd javított otthon és kiütötte a Tolnát. Most ismét hazai pályán játszhatnak, de a Nagykanizsa nagyobb falatnak tűnik. A vendégek egy szombathelyi döntetlennel nyitottak, majd magabiztosan lépték le az ELTE gárdáját. Ezúttal egy kemény dió következik, de ha teljes kerettel tudnak elutazni a mérkőzésre lehet keresnivalójuk, bár a pécsiek a találkozó esélyesei.
Nyugati csoport, 3. forduló:
HALADÁS VSE – DUNAÚJVÁROS FUTSAL
18:00 Szombathely, Haladás Sportcsarnok
PROHUMAN-PTE-PEAC – NAGYKANIZSAI FUTSAL CLUB
19:00 Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok
ELTE-BEAC – ASTERIX ÉRD
19:30 Budapest, Sport11 Sport és Szabadidőközpont
TIHANYI FC – MAD DOGS FUTSAL
19:40 Tihany, Városi Sportcsarnok
VINKBOYS-FŐNIX – TOLNAI FUTSAL CLUB
20:30 Velence, Kovács Katalin Nemzeti kajak-kenu Akadémia Sportcsarnok
Keleten két fordulót követően már csak három csapat veretlen és már csak a Gyöngyös hibátlan. A listavezető eddig még gólt sem kapott, igaz lőni is csak hármat lőtt, de az pont elegendő volt, hogy megnyerje mind a két találkozóját. Most hazai pályán a Todor érkezik. A vendégek két gólgazdag meccsen vannak túl, egy nagyobb vereség, majd egy könnyed győzelem a SZISE ellen. Ami várható, hogy elsőként fogják megzörrenteni a gyöngyösiek hálóját, de a Berekes legények otthon tartják a három pontot.
Hasonlónak kezdte a szezont a Lajosmizse és a Rubi. Magabiztos győzelem, majd egy vereség következett. A fájóbb a Frogsé lehet, akik Balmazújvárosban szaladtak bele nagyobb pofonba. Most javíthatnak a Rubeola fiataljai ellen, de vélhetően a vendégek megnehezítik a dolgukat.
A Keszi fölényes győzelemmel kezdett, majd egy értékes idegenbeli döntetlennel folytatta, Balassagyarmaton szereztek pontot. Ez kellő önbizalmat adhat, hogy hazai pályán legyőzzék a Miskolcot. Azt a Miskolcot, aki az előző játéknapon otthon nem bírt a Kistarcsával. Hazai győzelem prognosztizálható.
Egyelőre semmi jel nem utal, hogy tavalyhoz képest bármi változás lenne a Szent Istvánnál, így nehezen elképzelhető, hogy meg tudják nehezíteni a Talent dolgát. Még akkor sem, ha a vendégek botlottak legutóbb hazai pályán. Most minden bizonnyal nem fognak és könnyedén hozzák el a három pontot Érdről.
A Kistarcsa az első fordulós nagyarányú vereséget követően megszerezte első pontját a Miskolc vendégeként. De azt is lehet mondani, hogy kettőt veszített, mert a találkozó folyamán vezetett két góllal is, mégsem sikerült nyerni. Most egy újabb nehéz meccs vár rájuk, a szervezett Balmazújváros ellen, akik magabiztosan verték meg a Lajosmizsét. Meglepetés lenne, ha nem folytatnák a jó szerepelést.
Keleti csoport, 3. forduló:
NNCF HOVÁNY FUTSAL – RUBEOLA FC
19:00 Lajosmizse, Polyák Imre Sportcsarnok
ESC DKV-INDUSTRY KFT – TODOR-PET BAU TEAM
19:30 Gyöngyös, Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok
VS DUNAKESZI – MEAFC-MISKOLC
20:00 Dunakeszi, Radnóti Miklós Gimnázium
SZENT ISTVÁN SE-OTP BANK – TALENT 2019 SE-CH KLÍMA
20:30 Érd, Batthyány Általános és Sportiskola
KISTARCSAI VSC – BALMAZÚJVÁROSI FC
20:30 Kistarcsa, Városi Sportközpont