Futsal Hungary
Hírek
2026.09.03. Férfi bajnokságok Olvasási idő: 2 perc

43 együttes a férfi Magyar Kupában!

Ma délelőtt sorsoltak a férfi magyar kupában, ahol összesen 43 sportszervezett nevezett. Az első és másodosztályú klubokon kívül tíz NBIII-as együttes és egy osztályon kívüli is rajthoz áll. A lebonyolítás az elmúlt évekhez hasonló, az első két körben területi elv alapján ketté van osztva a mezőny, keleti és nyugati csoportra, illetve az első fordulóban nem lépnek pályára az élvonalbeli csapatok. A megmaradt 31 csapatot 11 párosításba sorsolták, míg 9 együttes erőnyerőként már a második körben érezheti magát, játék nélkül. A sorsolás leginkább a harmadosztályú együtteseknek kedvezett, hiszen a 9 helyből hat jutott nekik, illetve a területi osztályú Vámosmikola is továbbjutott. Rajtuk kívül a Nagykanizsa és a Gyöngyös örülhetett. Akadnak olyan párharcok, ahol jól ismerik egymást a felek, miután tavaly is egy bajnokságban szerepeltek. Ilyen a Rubi – Miskolc, a Todor – Asterix és a Dunakeszi – Talent párharc is. A forduló egyik legérdekesebb párosítása lehet az újonc Főnix és a jelentősen megerősödő Mad Dogs, illetve a Frogs – Dunaújváros.
A párharcok továbbra is egy mérkőzésen dőlnek el, és döntetlennél az alacsonyabb osztályú jut tovább, ha azonos osztályúak játszanak, akkor hosszabbítás, vagy már büntetők következhetnek.

Az első fordulóban a hivatalos játéknapok:
Október 9. (péntek) vagy október 12. (hétfő).

TIHANYI FC (NB II) – HALADÁS VSE (NB II)
VINKBOYS-FŐNIX (NB II) – MAD DOGS FUTSAL (NB II)
TODOR-PET BAU TEAM (NB II) – ASTERIX ÉRD (NB II)
SZENT ISTVÁN SE-OTP BANK (NB II) – ELTE-BEAC (NB II)
MONOR SE (NB III) – KISTARCSAI VSC (NB II)
VS DUNAKESZI (NB II) – TALENT 2019 SE (NB II)
RUBEOLA FC (NB II) – MEAFC-MISKOLC (NB II)
ÚJFEHÉRTÓ SE (NB III) – BALMAZÚJVÁROSI FC (NB II)
NNC FROGS LAJOSMIZSE (NB II) – DUNAÚJVÁROS FUTSAL (NB II)
CSÓLYOSPÁLOS (NB III) – PTE-PEAC (NB II)
SZTE EHÖK SE (NB III) – TOLNAI FC (NB II)

Erőnyerők:

KISPEST SE (NB III),
HIDEGKÚTI SC (NB III),
CSEPEL FC USE (NB III),
CSENGER FUTSAL (NB III),
ENERGIA SC GYÖNGYÖS (NB II),
DIRNER-SILAND FUTSAL (NB III).
KODOLÁNYI-FEHÉRVÁR (NB III),
IVSE-VÁMOSMIKOLA (TERÜLETI),
NAGYKANIZSAI FUTSAL CLUB (NB II)