Futsal Hungary
Hírek
2009.10.28. Archívum Olvasási idő: 2 perc
Madarász a `görögismerő`

Madarász a `görögismerő`

Madarász János ismerheti legjobban a jelenlegi keretbõl a görög válogatottat, hiszen eddigi összes egymás elleni mérkõzésen szerepet kapott a jelenleg Gyõrben játszó játékos. Õt kérdeztük tehát egy mini-interjú keretében.

– Emlékszel-e mikor volt az elsõ fellépésed a görögök ellen?
– Megfogott a kérdés, igazából nem tudom mikor játszottam elõször Görögország ellen, arra azonban emlékszem, hogy minden alkalommal gyõztesen hagytuk el a pályát. Nagyon remélem, hogy a következõ két összecsapás után is mi örülhetünk.

– Milyen csapatot ismertél meg bennük?
– Az eddigiek során amatõr státuszban játszottak, lelkes csapatot alkottak, viszont játéktudásban elmaradtak a középmezõnytõl is.

– A mostani görög válogatottról milyen ismeretekkel rendelkezel?
– A bajnokcsapatukról érkezõ hírek alapján, amely bejutott az UEFA Futsal Cup elit körébe, azt mondhatom, hogy valami elindulhatott az ottani futsalban is, de ez nem ijeszt meg minket, gyõzelemre játszunk.

– A gyõzelem mellett mit vársz még?
– Bízom benne, hogy dominálni fogunk a mérkõzéseken, és remélem az edzésen tapasztaltakat tudjuk használni a meccseken is. Ha fegyelmezettek leszünk, akkor nyugodtan tekinthetünk a mérkõzések elé.