Futsal Hungary
Hírek
2009.10.23. Archívum Olvasási idő: 2 perc
Gyurcsányit nem zavarta a B-közép

Gyurcsányit nem zavarta a B-közép

Ráadásul Gyurcsányi Zsolték meg is nyerték a találkozót (4-6), s továbbra is vezetik az NB I-es tabellát.

„Talán a Fradi egész B-közepe ott volt a mérkõzésen, s bizony fergeteges hangulatot teremtettek. Néhány rutintalanabb csapattársunk talán visszafogottabb is volt emiatt, így nekünk, tapasztaltabb játékosoknak kellett jobban odafigyelnünk – mondta a gyõriek válogatott futsalosa. – Az FTC volt gyakorlatilag az elsõ komolyabb ellenfelünk a bajnokságban, s ugyan nem álltunk hadilábon a szerencsével sem, döntõ volt, hogy mindig mi vezettünk a mérkõzésen” – tette hozzá Gyurcsányi, aki szerint a gyõri zöld-fehérek az alapszakasz végén ott lesznek a legjobb négy között, a rájátszásban pedig kiharcolhatják az aranyérmet.  „Jó a csapatunk, persze még van bõven tanulnivalónk, de kezd összerázódni az együttes. Örülök, hogy Gyõrt és az ETO-t választottam.”

A Rába-partiak egyébként legközelebb ismét az FTC-vel talákoznak.

„A kupában újra a Fradival játszunk, bár zárt kapus lesz ez a meccs. A csapat gerincére ez elõtt a válogatottnál is számítanak. A jövõ héten Görögországgal kétszer is megmérkõzünk. Aztán egy igazi rangadó vár ránk, november elején a bajnokhoz, Berettyóújfalura utazunk.”

Forrás: www.kisalfold.hu