Futsal Hungary
Hírek
2009.09.13. Archívum Olvasási idő: 2 perc
Jó hangulatban Gyöngyösön

Jó hangulatban Gyöngyösön

Minden futsalt imádó egyik célja, hogy minél több ember ismerje meg sportágunkat. Ezért nekünk kell sokat tenni, s minden szóba jöhetõ eszközt megragadni.
Tegnap olvastam, hogy a gyõri futsalosok egy nemes célért egy kerékpáros rendezvényen vettek részt.

Iszvák Zsolttal a Gyöngyösi Futsal Klub vezetõjével közösen döntöttünk úgy, hogy a Gyöngyösi Szüret rendezvényen a FUTSAL zászlaja alatt a többi civil szervezettel együtt megjelenünk.

Volt némi tétje is részvételünknek, hiszen a gulyásfõzõ versenyre beneveztünk, így versenyezhettünk is, de az igazi cél a bemutatkozásunk, az emberekkel, érdeklõdõkkel való találkozások volt. Nem utolsó sorban pedig, hogy legalább egy délután minél többen együtt legyünk, s érezzük jól magunkat.

Úgy gondolom, akik itt voltunk nem csalódtunk. Megtisztelte összejövetelünket Kozma Mihály szövetségi kapitány, Kasza János futsal menedzser. Itt volt Arany Tamás játékvezetõ, Sípos Jenõ a VPOP szóvivõje. Felkereste sátorunkat Hiesz György Gyöngyös város polgármestere. A futsalosok közül eljött Kiss Jani, Kárász Pista, Csaszi. Itt voltak a helyi klub játékosai, élükön a lányokkal.

Hivatalosan úgy mondják, a rendezvény elérte célját, s ez most valóban így is volt.

Kozma Mihály, Kasza János, Hiesz György

Kozma Mihály, Kasza János, Hiesz György

A rendezvényen készített fényképek ide klikkelve is megtekinthetõek.