Futsal Hungary
Hírek
2009.08.19. Archívum Olvasási idő: 2 perc
Bárány fotózásra adta a fejét

Bárány fotózásra adta a fejét

Nem mintha ezzel baj lenne, de a pályán elsõsorban a játékra figyeljenek, és ne a hosszú combokra vagy a kerek idomokra.

Annak is megvan a helye és ideje, erre mutatott rá Bárány Alexandra, a Miskolci Vénusz SzKJ 17 éves futsalistája.

A www.boon.hu felkérte õt egy fotózásra, s õ volt az augusztus 16.-i „nap szépe”.

Egy 54 képbõl és egy videóból álló sorozat készült, ahol ugyan a szépségé volt a fõszerep, de azért egy-egy képen megmutatkozott a focilabda is – Szandi egyik kedvenc „játékszere”.

Hasonló album készült már Kovács Alízról is, de az õ esetében inkább a játékos mivolta volt kihangsúlyozva – ezzel is felhívva a figyelmet a sport népszerûsítésére és közkedveltségére. Egy ilyen albummal azonban nemcsak a sport, hanem a lányok alakja is nyilvánosságra kerül – s ezzel az összefüggés is, hogy az edzettség mennyire sokat számít a jó külsõ esetében.

Reméljük a két portfólió hozzájárul ahhoz, hogy a csapat mérkõzésein mégtöbb nézõ jelenjen meg.

Forrás: www.boon.hu

Média-csoport  (Fónagy Fanni)

Kovács Alíz

A teljes fényképalbum ide klikkelve is megtekinthetõ.