– Volt-e korábban hasonló elismerésben részed?
– Ez az elsõ nagyobb sikerem a futsalban, korábban voltak kisebb elismerések, de azokat nem hivatalos megmérettetéseken értem el.
– Hogy emlékszel arra a tizenhét rúgott gólra egy meccsen?
– Az a mérkõzés már az elején eldõlt, azt hittük, hogy nehezebb dolgunk lesz, de az elsõ percekben sikerült gyakorlatilag eldönteni a találkozót. Ez eredményezhette azt, hogy felszabadultan játszhattunk, és így tizenhét gólt tudtam szerezni.
– Mennyire csalódás számodra a negyedik hely?
– Azt mondhatom, hogy csalódás, hiszen kicsit koncentráltabb játékkal verhetõ lett volna a Miskolc a harmadik helyért zajlott összecsapáson.
– Év közben ahogyan hallani lehetett voltak feszültségek is Üllõn, ez is közrejátszhatott abban, hogy „csak” negyedik lett a csapat. Hozzá kell tenni, hogy így is gólkirály tudtál lenni.
– Volt nekem is, ahogy a csapatnak is rosszabb periódusa, máskor pedig elég jól kijött a lépés, például a tizenhét gólnál. Ha mindenki a csapat eredményességével foglalkozik, akkor alakulhatott volna másképpen ez a szezon.
– Jövõre mik a tervek Üllõn és neked a futsalban?
– Az üllõi tervekrõl konkrétumokat nem tudok mondani. Jelen pillanatban még az én sorsom sem tisztázott, sok mindentõl függ, hogy mi lesz a folytatás. Szeptemberben majd kiderül.
Brumár László