Ma este eldől, melyik együttes végez a dobogó harmadik fokán a férfi NBI-ben. Az alapszakasz utolsó fordulója következik, ahol két mérkőzésre kerül sor csütörtökön este. A két meccsen három olyan együttes lép pályára, akik esélyesek a dobogóra. A többi mérkőzést pénteken rendezik, ahol igazán egy fontos kérdőjel van. Kié lesz a felsőházi rájátszást érő hatodik hely.
A forduló rangadójára kerül sor Kecskeméten, ahol a Nyíregyháza vendégeskedik. A két együttes úgy léphet pályára, hogy győzelme esetén lehet harmadik is akár, de vereségnél ötödik, így nagy téttel bír a találkozó. A hazaiak várhatják kedvezőbb helyzetből a találkozót, hiszen két ponttal riválisuk előtt állnak a tabellán. Ez azt jelenti, hogy döntetlen esetén a Kecskemét marad negyedik, míg a vendégek az ötödikek. A dobogóra is csak akkor reménykedhetnek a felek, ha a Veszprém nem nyer a Maglód vendégeként, mi több a Nyíregyháza csak akkor, ha ki is kapnak Spandlerék. De mivel jóval előbb rendezik ezt a találkozót, nem kell figyelni a másik összecsapást, csak erre kell koncentrálni. A Nyíregyháza kissé megtorpant, mert sok meccses győzelmi szériát követően elmúlt két találkozójukon egy pontot szereztek összesen. Legutóbb sima vereséget szenvedtek a Mezei ellen hazai pályán, így visszacsúsztak az ötödik helyre. Az ott látott második félidei teljesítmény nem lesz elég valószínűleg ezen az estén, főleg hogy a Kecskemét hazai pályán kifejezetten erős, mindössze két együttes tudta elvinni a pontokat. Pál Patrikék győzelemmel hangolódtak a rangadóra, magabiztosan vették be Pécset. Ezek fényében a hazaiak tűnnek az esélyesebbnek, főleg ha idevesszük, hogy ősszel is a kék oroszlánok örülhettek. Egy biztos, jó meccsre van kilátás.

