Igazi rangadót rendeztek péntek este Berettyóújfaluban, hiszen a Haladás az őt üldöző Mezei-Vill vendége volt. Mind a két csapat győzelemmel kezdte a rájátszást, így két pont volt a felek között, így egy hazai sikerrel Ráblék átvehették volna a vezetést. A találkozót a helyszínen tekintette meg a Debrecenben épp edzőtáborozó női és U19-es válogatott.
Jól is indult a találkozó a számukra, mivel Gál révén hamar megszerezték a vezetést egy gyors kontrát követően. Sokat nem váratott magára a válasz. Szalmás lövésénél meg segített a kapufa, de fél perccel később Henrique lövése utat talált a hazai kapuba. A folytatásban is lüktető volt a játék, mind a két csapat próbált kezdeményezni, így élvezetes volt a mérkőzés, annak ellenére, hogy a következő gólra a játékrész utolsó percéig kellett várni.Ismét egy gyors kontrát vezetett a vendéglátó és Matheus remekül hozta helyzetbe Nagy Imrét, aki közelről nem hibázott. A maradék 20 másodpercben a Hali eljutott lövésig, de egyenlíteni nem sikerült.



MVFC BERETTYÓÚJFALU – HALADÁS VSE 2-3 (1-2)
Berettyóújfalu, 500 néző
Játékvezetők: Szilágyi, Takács, Goneth
Mezei: Sándor – Rábl, Matheus, Szabó, Takács
Cserék: Mezei – Erdei, Nagy I., Rafinha, Iszák, Magyar, Gál, Nagy D., Tifán
Vezetőedző: Trencsényi János
Haladás: Alasztics – Szalmás, Luiggi, Herinque, Sipos
Cserék: Gyimesi – Kovács, Nagy, Vatamamiuc, Dróth, Hajmási, Fehér, Vas
Vezetőedző: Juanra Calvo
Sárga lap: Luiggi, Herinque
Piros lap: Rafinha
Gólszerzők: Gál, Nagy I. illetve Henrique, Szalmás, Dróth
Fotók: Haladás Facebook