Ahogy a beharangozóban is írtuk, csak a vendégek számára volt tétje a mérkőzésnek, hiszen pontszerzéssel már visszaelőzik a Rubeolát, míg győzelem esetén még az utolsó fordulóban akár az MFA-t is beérhetik. Ami rossz hír a Nyírbátor számára, hogy Faragóra porc műtét vár, míg Sánta kórházba került, így igen foghíjasan tudtak kiállni a fővárosban. Velük ellentétben az egyetemisták teljes kerettel várhatták az összecsapást.
A vendégek kezdtek nagyobb elánnal és többet is birtokolták a labdát, de az első igazi helyzet a fővárosiak előtt adódott, de a kapu közeléből sem sikerült betalálni. A folytatásban a Nyírbátor veszélyeztetett többet, de a hazaiak kapusa, Oswald rendre hárított. A hajrában azonban egy esetben már ő is tehetetlen volt. Siska cselezett ki több védőt, majd Szentes-Bírót hozta kihagyhatatlan helyzetbe, aki közelről megszerezte a vezetést. Az utolsó percekre mind a két fél előtt újabb lehetőségek adódtak, de találat már nem született.

Egy kiegyenlített meccsen a helyzeteit jobban kihasználó Nyírbátor nyert, amivel visszaelőzték a Rubeolát, és él a remény, hogy az MFA-t is megelőzhetik a záró körben. Az ELTE játékában benne volt a pontszerzés, de a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát.
ELTE-BEAC-NYÍRBÁTORI SC 2-3
Budapest, 50 néző
Játékvezetők: Kovács G, Juhász D., Wittner
ELTE: Oswald – Gémesi, Szini, Vadászi, Boros.
Cserék: Daradics – Tóth, Horváth, Kiss, Fülöp, Spáth, Tarjáni, Dauner, Appl
Vezetőedző: Béni Zoltán
Nyírbátor: Dobi – Szentes-Bíró, Szabó, Siska, Csoma
Cserék: Kerekes, Bartha, Molnár, Csorvási, Szucsányi, Nagy, Tóth, Rácz
Sárga lap: Oswald, Gémesi, Szini illetve Siska, Csoma
Gólszerzők: Kiss, Fülöp, illetve Szentes Bíró (2), Szabó.