Már a legelején megmutatták a kecskemétiek, hogy a hétfői csak egy kis botlás volt. A végén hét góllal bizonyultak jobbnak a DEAC ellen.
Villámrajtot vettek a hazaiak, és a középkezdés után Mánya lapos lökete talált utat Krajcsi kapujába, 1-0. A kecskeméti kapu előterében jutott szabadrúgáshoz a DEAC, és kétszer is nagyot kellett védenie Rigónak. Nagy iramban játszottak a csapatok, hol az egyik, hol a másik oldalon alakult ki nagy lehetőség, valamint kemény belépők is tarkították a játék képét. A félidő derekán aztán egy szögletből újabb gólt szerzett az SG Kecskemét Futsal: Aleksic érkezett jó ütemben, és perdített a hosszúba, 2-0. Hat minutummal a szünet előtt Thiago kapufáig jutott, majd a hírös városiak begyűjtötték ötödik faultjukat is. A 16. percben Aleksicre ívelték a szögletet, aki gyönyörűen találta el, a debreceni portás tehetetlen volt, 3-0. Nagy erőket mozgósított a vendég gárda, ám szépíteni nem tudtak, így maradt a háromgólos vezetés a kék oroszlánok számára a félidőre.

Koós Károly: – Volt tartásunk, és megmutattuk, hogy milyen magas teljesítményre vagyunk képesek. Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni a csapatról, óriási gratuláció a srácoknak. Úgy gondolom, hogy nem volt túlzó ez a különbség ma a két együttes között, sokat dolgoztunk érte, mindenki odatette magát maximálisan. A folytatásban is nagy koncentrációval kell játszanunk, mint ahogy azt tettük ma is, és akkor a sikerek sem maradnak el.
SG Kecskemét Futsal – DEAC 8-1 (3-0)
Messzi István Sportcsarnok, Kecskemét
Vezette: Wittner – Ibriksz – Sipos
Scoregoal: Rigó – Aleksic, Bíró, Hadnagy, Mánya
Csere: Halmavánszi, Klacsák, Bencsik, Ristic, Öreglaki, Boznánszky, Sallai, Kovács Á, Kulcsár
Edző: Koós Károly
DEAC: Krajcsi – Harmati, Rodrigo, Thiago, Berecz
Csere: Dobi, Szentes-Bíró, Tóth B, Faragó, Vass O, Sándor, Serestyén, Szabó J
Edző: Elek Gergő