Futsal Hungary
Hírek
2021.03.07. Férfi bajnokságok Olvasási idő: 3 perc
Tihany? REAC? PEAC? Kié lesz az utolsó felsőházas hely?

Tihany? REAC? PEAC? Kié lesz az utolsó felsőházas hely?

Az NB II Nyugati csoportjában az alapszakasz utolsó fordulójához érkeztünk, öt csapatnak már biztos a pozíciója, a többiek még léphetnek előre vagy hátra a tabellán. A legnagyobb tét a Tihany, a REAC és a PEAC számára van a hétfői meccseknek, ők ugyanis még versenyben vannak a felsőházért.

HALADÁS II – TIHANY
19:30
Haladás Sportcsarnok

Már rögtön az első találkozón minden eldőlhet. A három, a felsőházért versenyben lévő csapat közül ugyanis a Tihany van a legjobb pozícióban: ha nyer Szombathelyen, a hatodik marad, és nem mellesleg biztosítja az NB II-es tagságát a következő szezonra. Ez azonban nem lesz könnyű feladat, a Haladás II a második helyen áll, ráadásul az elmúlt hetekben kétszer is legyőzte a listavezető TF-et, valamint az NB I-es szünet miatt ismét számíthat az élvonalban is bevetett játékosokra. November végén a szombathelyiek simán győztek Tihanyban, kérdés, mennyire lesznek felpörögve úgy, hogy már nincs tét a számukra, illetve hogy csak a TF elleni presztízscsatákat vették-e komolyan, vagy majd ezt is. Ha mindent beleadnak, akkor a papírforma hazai sikert ígér, és a további hétfői meccseknek is lesz tétjük.

PEAC – ELTE-BEAC
20:00
Lauber Dezső Sportcsarnok

Például a pécsi, félórával később kezdődő találkozónak. A PEAC áll a legrosszabbul a három aspiráns közül, mindenképpen nyernie kellene, és a Tihany, valamint a REAC is pontokat kellene, hogy hullajtson a felsőházhoz. Az ELTE egy esetleges győzelemmel még előrébb léphet egy pozíciót, de már biztos a felsőházas pozíciója. Érdekesség, hogy novemberben simán nyert a Pécs Budapesten, akkor még egyáltalán nem tűnt úgy, hogy problémái lesznek a legjobb hatba kerüléssel, most pedig nagyon nehéz a helyzete. Hazai pályán, a nagyobb tét miatt benne van a PEAC-győzelem, de lehet, hogy hiába lesz…

BAK – REAC
20:30
Csömöri Sportcsarnok

Merthogy a REAC az alapszakaszt már biztosan az utolsó előtti helyen záró BAK-kal játszik, ráadásul idegenben is hazai pályán, mivel az újonc a veszélyhelyzet óta továbbra sem tudja a Népligetben fogadni ellenfeleit. Kettejük legutóbbi párharcát a BAK nyerte, de azóta igencsak más összeállításban játszik mindkét csapat hétről hétre. Ennek ellenére biztosan komolyan veszik majd a kék-feketék az összecsapást, már csak azért is, mert számukra a legrosszabb forgatókönyv az lenne, ha a REAC a felsőházba jutna, hiszen akkor még háromszor utaznia kellene a rájátszás során – egy hétfői pontszerzéssel viszont legalább egy túrát megúszna. Mindezek tudatában, és azért is, mert várhatóan a rákospalotaiak ezúttal a legerősebb összeállításukban lépnek pályára, REAC-siker várható, de a második félidőre, ha megjönnek az eredmények a többi pályáról, már lehet, hogy nem lesz tétje a találkozónak.

ÉRD – HIDEGKÚT (11. FORDULÓBÓL HALASZTOTT MECCS)
20:30
Érd Aréna

A két csapat már pénteken lejátszotta a 22. fordulóbeli találkozóját, és az egyre jobb formába kerülő Hidegkút 6-3-ra nyerni tudott. Érdekes, hogy hétfőn a 11. fordulóból halasztott mérkőzésen lép pályára egymás ellen a két csapat, a Hidegkút már biztosan pont nélkül megy a rájátszásba, ám az Érd még mindig előrébb léphet egy helyet, ha nyerni tud. Pénteken az érdiektől voltak hiányzók, így abszolút elképzelhető ez a forgatókönyv.

TF – NAGYKANIZSA
20:30
Vasas Sportcsarnok

Ennek a mérkőzésnek van a legkisebb tétje, a TF már biztosan alapszakaszgyőztes, a Nagykanizsa még egy helyet visszaeshet, ha az Érd nyer, de már biztosan nem lehet felsőházas. A két csapat először játszik egymással, a legutóbbi összecsapásra ugyanis a kanizsaiak nem utaztak fel, így ismét Budapesten játszanak a felek.

UTE – SZIGETSZENTMIKLÓS
20:30
UTE Atlétikai Stadion

Ennek a meccsnek sincs nagy tétje, a Szigetszentmiklós már biztosan harmadik, miután pénteken legyőzte az ELTE-t, az UTE hat pontra van tőle. A lilák még egy helyet visszaeshetnek, ha az ELTE ponttal jön haza Pécsről, de a felsőház már biztos a számára is. Legutóbb, november végén a Szigetszentmiklós 6-5-re nyert.