Futsal Hungary
Hírek
2009.01.30. Archívum Olvasási idő: 5 perc
Kellenek a szentesi pontok a rájátszásért

Kellenek a szentesi pontok a rájátszásért

Colorspectrum Aramis – Legrand MetalCom Szentes

A Magyar Kupa mérkõzések után az NBI-ben is elindulnak a küzdelmek, a pénteki nyitányon a Colorspectrum Aramis fogadja a Legrand Metalcom Szentes gárdáját.

A szentesieknek nem kezdõdött jól az év, hiszen a Mezei-Vill ellen kisetek hazai pályán a kupából, az Aramis viszont egészen az elõdöntõig menetelt, ahol idegenben döntetlent értek el a Ferencváros otthonában.

A pénteki játéknap már korábban is problémás volt a szentesiek számára, s most sem túl ideális ez az idõpont a csongrád-megyeieknek, de a berettyóújfalui mérkõzéssel ellentétben most elutaznak a budapesti találkozóra.
„Fiatal csapattal megyünk, mert ugyanazokkal a problémákkal küszködünk, mint korábban, hiszen a nagypályás játékosaink nem nagyon tudnak eljönni ottani elfoglaltságaik miatt. Teljesen az esélytelenek nyugalmával játszhatunk, fontos meccs ez is, mert a kiesés ellen harcolunk, de nem ezen az összecsapáson dõl majd el, hogy kiesünk vagy bent maradunk, úgyhogy nyugodtan kell
játszanunk.”
– mondta Némethy László, a vendégek szakvezetõje.

Frank Tamásék a harmadik helyen állnak, két pont választja el õket a második pozícióban lévõ Csömörtõl, és szerencsés esetben akár helyet is cserélhet a két gárda. A meccs esélyesei a hazaiak, s mindent meg is tesznek valószínûleg, hogy az õszi egy gólos gyõzelem után most is õk nyerjenek.
„Mindenképpen a három pont a célunk. Úgy érzem a tabellán elfoglalt helyezés is, és a két csapat közötti szervezettségbeli különbség is meg kell, hogy mutatkozzon a pályán. A gyõzelmen kívül minden más eredménnyel csalódottak lennénk.” -latolgatta az esélyeket a budafokiak trénere.

A http://www.delmagyar.hu/ portálon jelent meg a Szentessel kapcsolatban az alábbi cikk, melyet mi is közzéteszünk:

Másfél hónap szünet után folytatódik a futsal NB I, amelynek újabb játéknapján a Legrand-MetalCom-Szentes pénteken az Aramis vendége lesz.

 Az elmúlt másfél hónapban mindössze egyetlen tétmérkõzése volt a Legrand-MetalCom-Szentes futsalcsapatának: a magyar kupában a Berettyóújfalu elleni vereség a búcsút jelentette. A bajnokság pénteken 20 órától folytatódik, mégpedig az Aramis elleni idegenbeli mérkõzéssel. Ami biztos: az alapszakasz vége után az elsõ nyolc csapat szerepel a rájátszásban, a kilencedik osztályozót játszik az NB II másodikjával, míg a tizedik kiesik.

– Nem arra készültünk, hogy a kiesés elkerülése miatt számolgatnunk kell, ráadásul az utóbbi idõszakban nem sikerült túl sokat edzenünk közösen. Hat-hét labdarúgó volt a tréningeken, a többiek a nagypályás együttesük felkészülésén vesznek részt, így optimálisnak nem nevezhetõ a munka – mondta Némethy László edzõ.

A szakember szerint a hátralévõ öt alapszakaszbeli találkozón akár 10-12 pont is összegyûjthetõ, és akkor szerencsés esetben még a hatodik, de minimum a hetedik, nyolcadik pozíció még elérhetõ.

– Itthon hoznunk kell a Fradi és a Kecskemét ellen a három pontot, és akár Gödöllõn, akár Ikrényben, de még az Aramis ellen is képesek vagyunk a bravúrra – mondta az esélyekrõl a tréner.

Ami a jövõt illeti, Némethy határozott volt: – A tervünk egyértelmû: bármi is lesz a bajnokság végkimenetele, egy-két rutinos játékost megtartva a helyi fiatalokkal folytatjuk, velük építkezünk újra.