Futsal Hungary
Hírek
2009.01.06. Archívum Olvasási idő: 2 perc
Tóth Szabolcs túl a műtéten

Tóth Szabolcs túl a műtéten

Tóth Szabolcsot megoperálták

Válogatottunk csapatkapitánya a Székelyudvarhely UEFA Futsal Cup elit körében sérült meg, Madarász Jánossal egyazon mérkõzésen szenvedtek keresztszalag-szakadást. Madit már korábban megoperálták, aki már a rehabilitációs fázisban van, ám Szabi még csak január 5-én került kés alá, hiszen a sérült oldalszalagjainak gyógyulására is várni kellett.

Körülbelül egy-másfél óráig tartott az operáció, pontosan nem tudom megmondani. – kezdte Szabi nem sokkal azután, hogy kitolták a mûtõbõl, még kicsit álmoskás hangon – A beavatkozásra a Sportkórházban került sor Dr. Tállai András vezetésével. Igazából még nem beszéltünk arról, hogy mikor kezdhetem el a rehabilitációt, ez a napokban kiderül. Talán csütörtökön már távozhatok a kórházból, hiszen manapság az ilyen jellegû mûtétek után hamar haza engedik a betegeket. Mostantól kezdve, én legalábbis úgy számolom, hogy fél évet kell még kihagynom. Úgy hiszem a biztonságra kell helyezni a hangsúlyt, nem szeretnék kapkodni, a teljes gyógyulás a lényeg.

Reménykedünk abban, hogy a remek játékos mihamarabb felépül, s a 2010-es hazai rendezésû Európa-bajnokságon, már újra, mint megannyiszor már a magyar válogatott kapitányaként vezetheti harcba társait.