Futsal Hungary
Hírek
2018.05.21. Férfi bajnokságok Olvasási idő: 3 perc
Este már a bajnoki cím a tét nyugaton is!

Este már a bajnoki cím a tét nyugaton is!

Hiába az ünnepnap, folytatódik a futsal bajnokság másodosztályában is a küzdelem, ahol az utolsó fordulót rendezik a bajnokságban, ahol eldől, kié lesz az aranyérem! Erre a legnagyobb esélye a BME együttesének van, akik számára igen egyszerű a képlet, nem kikapni a Pécstől hazai környezetben. Ez nem tűnik lehetetlen küldetésnek, főleg annak fényében, hogy a Pécs a rájátszás folyamán egyetlen pontot szerzett, azt is idegenben. Ezek fényében a Csernai alakulatnál nyugodtan hűthetik már a pezsgőket. Kisebb csoda lenne, ha nem ők ünnepelhetnének az este folyamán.

Rajtuk kívül még a Szigetszentmiklós reménykedhet a bajnoki elsőségben, igaz ők is tudják, hogy ez egy nagyon-nagyon halvány remény, de persze nem adják fel. HA csodát tenne a Pécs, akkor az UTE elleni győzelemmel a Miklós végezne az élen. A BME meccstől függetlenül ha szeretnék megtartani a második helyüket, mindenképpen nyerniük kell, mert ha a két mögöttük állóból valaki nyerne, akkor megelőzhetné őket. A papírforma a Haffner legénység sikerét sejteti, de a lila-fehérek is szeretnék jól zárni a bajnokságot.

A bajnokság egy rangadóval zárul, ahol a tété a dobogó harmadik foka, vagy Szigetszentmiklós vereség esetén a második foka. Az Airnergy és a TF ugyanannyi ponttal áll a harmadik helyen, így aki nyer az biztosan dobogós, csak a kérdés, hogy milyen színű lesz az érem. Az Airenergy számára előnyt jelenthet a hazai pálya, ráadásul nekik a döntetlen is elég a bronzéremhez, mivel azonos pontszám esetén az alapszakaszban és a rájátszásban elért több győzelem számít. Ami a TF-t illeti, az ő győzelmük sem lenne meglepő, hiszen remekelnek az elmúlt fordulókban, az összes rangadón begyűjtötték a három pontot. Ha kitart kiváló formájuk, éremmel zárhatják a rájátszást.

 

BME BT FC – PTE PEAC DIGISTAR FUTSAL 

AIRNERGY FC – TFSE SZERTASPORT.HU

UTE – SZIGETSZENTMIKLÓS-4IG

 

Az alsóházban a csapatok számára annyi tét van, hogy szépen búcsúzzanak a bajnokságtól. Amennyiben a 5 Stars megveri a Piliscsabát, melegőzi a tabellán.

REAC SPORTISKOLA SE – ELTE-BEAC 

5 STARS-ÉRDI VSE – PAFC MITRE