A Haladásból Bencsik, Michel, Dróth, Sásdi, Öreglaki és Horváth Péter is sérüléssel bajlódva vállalta a játékot – a kötelező győzelemért lépett pályára a házigazda.
Swietelsky-Haladás VSE -Bőny-Szavill Consulting 2-1 (0-0).
Szombathely, 500 néző
Vezette.: Zimonyi P., Futó T. Urgyán A..
HVSE: Sásdi – Sipos G., Horváth P., Dróth, Bencsik.
Csere: Matyi (kapus), Öreglaki, Németh P., Santos, Márkus, Hajmási M., Michel, Szakasics, Vidák.
Edző: Turzó József.
Bőny: Balikó – Harnisch, Zobák, Bieder, Peczár.
Csere: Kovács (kapus), Pinczés, Rajzinger, Nyíregyházky, Vas, Hajmási R., Bogyó, Kis.
Edző: Máté Szilárd.
Góllövők: Vidák (25.), Michel (34.), ill Bogyó (35).
Kiállítva: Balikó (a mérkőzés után).
Az elején mindkét csapat nagy hangsúlyt helyezett a védekezésre, ennek megfelelően kevés volt az igazán nagy helyzet. Aztán a Haladás ragadta magához az irányítást, beszorult a Bőny, nagyokat kellett védenie Balikónak. Érett, nagyon érett a hazai gól. Igaz, a Bőny kontráiban is rejlett azért veszély. Akart, hajtott a Haladás, de nem tudta feltörni a reteszt. Így 0-0-ás állásnál vonultak szünetre a felek.
Fordulás után ott folytatta a Haladás, ahol az első félidőben abbahagyta, nagy rohamokat vezényelt. Dróth bombájánál például a kapufa segítette ki a Bőnyt. Végül csak megtört a jég: Dróth parádés cselsorozata után Vidák talált be közelről (1-0).
A folytatásban ki kellett támadnia a hátrányba került vendégcsapatnak, ennek köszönhetően egyre több helyzetet dolgozott ki a zöld-fehér gárda. De a lehetőségeit bőkezűen eltékozolta. Így meccsben maradt a nagyot harcoló ellenfél, amely azért néha-néha odaért Sárdi kapuja elé. Volt izgalom a mérkőzésben.
A játékvezetők nehezen követték az eseményeket, szórták a sárgákat, a Haladásnak pedig a 32. percben összejött az 5. csapatfault. A 34. percben pedig máris kisbüntetőhöz jutott a Bőny. Ám Sásdi védett! Sőt, egy kontra végén Michel megszerezte a második hazai gólt. Amit nehezen viselt a vendégek edzője – a lelátóra küldték. Ám a volt Haladás-játékos, Bogyó szépített a Bőnynek (35. perc: 2-1). Minden mindegy alapon rohamozott a lelkes vendég, vészkapusra váltott. A Haladás azonban önfeláldozóan harcolt, és kivédekezte a hajrát – alaposan megküzdött a nagyon fontos három pontért.

