Futsal Hungary
Hírek
2017.08.17. Férfi bajnokságok Olvasási idő: 3 perc
Gólzáporos győzelem az első felkészülési mérkőzésen

Gólzáporos győzelem az első felkészülési mérkőzésen

A Swietelsky-Haladás futsal együttese magabiztos győzelmet aratott a TFSE ellen. Turzó József szerint még hosszú út előtt áll a csapat.

Két hete kezdte az alapozást a szombathelyi futsal együttes, amely ráhangolódásként Celldömölkön edzőtáborozott, ahol már pályára lépett a Hali két új szerzeménye is. Michel Melo és Márkus Gábor gyorsan beilleszkedett és ott voltak a TFSE elleni barátságos mérkőzésen is.

A találkozó 3×25 percig tartott és az első harmadot remekül kezdte a Haladás. Nem csak a védekezésük volt pontos, de a támadások tekintetében is kimagaslót nyújtottak a hazaiak. A vendégek leginkább a kontrákra rendezkedtek be, de így sem tudtak sok zavart okozni a szombathelyiek  kapuja előtt. Nem úgy a Hali új szerzeménye a brazil Michel Melo, aki egymaga háromszor zörgette meg az ellenfél hálóját.

Az új fiú, MIchel Melo háromszor is betalált a mérkőzésen

A második negyedben aztán többet cseréltek a zöld-fehérek, ettől pedig vérszemet kaptak a vendégek, egy szép átlövés góllal sikerült szépíteniük is. A Haladás megnyugtató előnyét azonban nem tudták veszélyeztetni. 

Az utolsó játékrészben aztán mindent egy lapra tettek fel a TFSE játékosai, így legtöbbször vészkapussal próbáltak emberelőnyös helyzeteket kialakítani. Azon túl, hogy a végeredményen is kozmetikázni tudtak a vendégek, az utolsó etapot megnyerték. Mindent összevetve sikerrel zárta az első felkészülési mérkőzését a Haladás.

Swietelsky-Haladás – TFSE 6-3 

Haladás: Gyimesi – Horváth P., Michel, Gyurcsányi, Márkus
Csere: Matyi B. (kapus), Öreglaki, Vidák, Bencsik, Sipos, Németh P., Németh E., Gyenese, Horváth V.
Vezetőedző: Turzó József 

Gólszerző: Michel 3, Márkus, Gyenese, Bencsik illetve Pap, Balazsin, Faragó

Turzó József vezetőedző: Akadtak hibák, de ezt betudhatjuk annak, hogy ez volt az első felkészülési mérkőzésünk. Látszik, hogy még nem vagyunk csúcsformában, illetve jó felmérője volt ez a találkozó annak, hogy hol is tartunk jelenleg.
Forrás: frisss.hu –