Futsal Hungary
Hírek
2017.01.04. Férfi bajnokságok Olvasási idő: 6 perc
Félévértékelés Piliscsabán

Félévértékelés Piliscsabán

Keveset foglalkoztunk ebben a bajnokságban a másodosztályú Közép Nyugati csoporttal, most bepótoljuk az elmaradást. 
Az már a csoportelosztásnál is látszott, hogy a négy NB II-es csoport közül ez lesz a legkevésbé fajsúlyos. Esélyesnek már akkor is, a tavalyi bajnokságban a Középcsoport negyedik helyén végzett Piliscsabai AFC tűnt, igazi vetélytárs nélkül. Nos a PAFC eleget is tett az elvárásoknak az ősszel, és magabiztosan vezeti csoportját.

Nem kell nagy bátorság hozzá, hogy megjósoljuk, az évvégi NB II-es rájátszásba a Közép Nyugati csoportot a Piliscsaba fogja képviselni, mint csoportgyőztes.

44

A klub honlapja féléves értékelést készített a csapat szakmai igazgatójával, Kun Istvánnal.

Fél éve dolgozol a klubnál, mekkora részét sikerült megvalósítani az augusztusi terveidnek?
 – Az alap koncepciómat át kellett értékelnem, a csapathoz kellett igazítanom. Ez a rész jól sikerült, ebből szinte mindent meg tudtam valósítani. A legfontosabbnak a jó csapategység egy jó, igazi közösség kialakítását tartom, ahol a csapattagok megbíznak egymásban és kisegítik egymást.

NB2-es férfi csapatunk a tabella első helyén telelt, elégedett vagy emiatt?
 – Igen, elégedett vagyok. A tabella elején lenni mindig jó érzés.

Mik a csapat erősségei, és miben szeretnél a legtöbbet javítani rajta?
 – Amint már említettem, egy jó közösség kialakítása a legfontosabb. Ez a védekezésben érhető tetten leginkább. Ezen még van mit javítani, habár így is mi kaptuk eddig a legkevesebb gólt a bajnokságban. A támadójátékunkkal elégedett vagyok, finomítani azon is lehet.

Továbbra is reálisnak tartod, hogy ez a csapat a final fourba kerüljön?
 – Amennyiben jelentős változás nem történik a mi és a csoportunkban szereplő többi csapat életében, akkor igen. 

Ki lenne az a játékos, akinek a teljesítményét leginkább kiemelnéd?
 – Minden játékos hozzátett az eddig elért eredményhez, így nehéz lenne egy-egy embert kiemelni. Vannak akik a góllövő lista elején szerepelnek, vannak, akik a védekezésben alkotnak nagyot, illetve kiváló kapusaink vannak. Keresztúry Marci sérülés miatt nagyon fog hiányozni a csapatnak, reméljük minél hamarabb vissza tud térni!

U17-U20-as korosztályaink első évüket töltik az NB1-ben, miként látod az ő helyzetüket?
 – Mindkét csapat számára egy jó tanuló fázis az idei bajnokság. Az U17-es csapatunk nem tud együtt edzeni, csak a meccsen találkoznak, így a fejlődésük lassú, csak az egyéni képességekre tudunk alapozni.

Víz Fülöp ismét behívót kapott az U20-as válogatottba, mit gondolsz a játékáról?
 – Fülöp kiváló adottságokkal rendelkezik. Remélhetőleg az NBII-es felnőtt csapatban töretlenül tud tovább fejlődni.

Ha már válogatott, szerdán Erdélybe utazol a Magyar Ligaválogatott edzőjeként, miként vélekedsz erről a feladatról?
 – Bármilyen válogatottal történő foglalkozás nagy feladat, nagy megtiszteltetés egy edző életében, így az enyémben is. Szeretném a legjobbat nyújtani a játékosoknak és a lehető legtöbbet kihozni ebből a lehetőségből.

Szakmai igazgatóként női csapatunk életében is belelátsz, az ő helyzetüket hogyan értékelnéd?
 – Nagyon lelkes és rendkívül motivált, szorgalmas csapatot ismertem meg a női csapatunkban. Vannak a csapatban fiatal, tehetséges játékosok, akikből még a rutin hiányzik. Szerintem a tavasz folyamán ez a rutin is megérkezik a csapathoz, és így szépen fog fejlődni és egyre eredményesebben fog játszani a csapat.

A helyszínen tekintetted meg U11-es csapatunk első bajnoki mérkőzéseit az év végén, tehetséges gyerekeket láttál?
 – Igen, nagyon ügyes kis játékosokat ismertem ott meg. Teljes mértékben tudják hozni azt a szellemiséget, amit mi is vallunk, követünk a játékban a felnőtt csapatnál.

Sok szurkoló látogatta a hazai mérkőzéseinket, reméljük a 2017-es évben is hasonlóan mellettünk állnak majd, mit üzennél nekik?
 – Először is szeretném nekik megköszönni a 2016-os őszi szezonban nyújtott támogatásukat. Nagyon fontos az ő jelenlétük a csapat számára! Arra tudom buzdítani a szurkolókat, hogy továbbra is jöjjenek a mérkőzésekre, mi pedig sok góllal fogjuk meghálálni nekik a szurkolást!