A Rubeola FC Csömör – Dunakeszi Kinizsi mérkőzés után a csapatok edzőin kívül megkérdeztük a mérkőzésre kilátogató szakembereket, játékosokat is, hogy mondják el véleményüket az NB 2 Közép-Kelet csoport rangadóján látottakról. Nyilatkozott a két edzőn kívül a futsal válogatott pályaedzője, a Dunaferr edzője, a válogatott és a Rába ETO kapusa, valamint a népszerű csömöri rádió-tv riporter.




És ugye tegnap rangadó volt..rangadó a javából.
Sok első osztályú csapat megirigyelné azt a szép számú szurkolótábort, ami biztatta mindkét csapatot, le a kalappal előttük. Végig sportszerűen, eredménytől függetlenül buzdították kedvenceiket.
Akik minden tekintetben eleget tettek a „rangadó” titulusnak, voltak szikrázóan kemény, de sportszerű belepök, szép megoldások és annál szebb gólok (gondolva itt pl Bita Laci sarkazós góljára).
A mérkőzés képe alapján talán nem bántom meg a Csömöri csapatot,de megérdemelten nyert a Dunakeszi tegnap este,egy kicsit a kispadjuk is hosszabb volt,de soha rosszabb nb2 es futsal mérkőzést ne lássak:)

Jó hangos, zajos meccs volt már a kezdettől, hiszen a csömöriek MLSZ által is díjazott kemény magja ott dübörgött a lelátón. Ez, meg a rengeteg néző amúgy is feszessé tette a rangadót. Az első látogatott a második helyezetthez! A hazaiaknál hiányzott Nádasi Olivér, kiderült a porc sérülése nem engedte, de jó hír, hogy nem kell műteni. A kilencujjú kapus Nagy Zoli magabiztosan nézett ki egy lövést. Nagyon kemény meccs volt. A keszieknél játszott Bita, Somorai, Temesi, mindannyian régi futsalosok, megfelelő vagánysággal. Somorai beceneve „Tálib” még a harcosságot, -de milyet, te jó ég,-jelzett. Ja, meg Biczi Gabi, a vendégek trénere, minden hájjal megkent ravasz edző. Na ők, így együtt okozták a csömöriek vesztét. Meg a kapusuk Kovács. Aki amellett, hogy lábbal is ügyes, színésznőnek sem gyenge. Ahogyan etette a sporikat, az már Jászai Mari díjért kéredzkedik.
Gyorsak voltak a vendégek, okosan kihasználták a hazaiak kevés, de súlyos védelmi megingását. Pedig a második félidő elején, 1-1-es állásnál úgy érezte az összes, nagyon szép számú jelenlévő szurkoló, hogy Jávor Öcsi emberei elkaphatják a látogatókat. Férfias küzdelem, pazar cselek, szikrázó összecsapások, minden fainul ott volt a meccsen. Igazi csúcs rangadó! Ennél sokkal gyengébb meccsek láthatóak egy házzal feljebb. Hatalmas tempó, óriási helyzetek, kapus bravúrok, végzetes következményekkel járó ítéletek, forrófejűség, kisebb szellemi erőfelmérő, csöndes muterozással lezárva. Remek volt ez a meccs! Jó szórakozás!
Csak a francba, nyertek a Dunakesziek. Sokkal. 2-5. Ennyi különben nem volt a két csapat között. A szokásos dráma, 2-1-nél egyenlítés helyett egy rabonás Dunakeszi gól, utána a Rubeola leszedálta magát, a vége meg már nyögés. Vereség. De volt tartása a Csömörnek, ami, ha úgy adódna, elég lenne az első osztályhoz is.