Futsal Hungary
Hírek
2016.09.28. Férfi bajnokságok Olvasási idő: 5 perc

Második rangadóját is megnyerte az Újpest!

Minden héten kiemelt tudósítást adunk a négy NB II-es csoport úgynevezett csúcsmérkőzéséről. A második fordulóban a Közép-Kelet csoportban az Újpest – Csömör találkozót emeljük ki.

Újpest Futsal – RFC Csömör 6-4 (3-3)
Budakalászi sportcsarnok, 100 néző
Játékvezetők: Juhász, Hamza 

Újpest: Szőczei – Czerman, Kolena, Garami, Vincze
Cserék: Csicsó, Petró, Kolder, Tóvízi, János, Szabó, Balázs, Hornyák
Edző: Zoufal Nándor

Csömör: Nádasi – Tősér, Érsek, Nehéz, Takó
Cserék: Tápi, Husz, Várkonyi, Nagy, Kiss, Miletics
Edző: Jávor István 

Sárga lap: Szabó illetve Nehéz

Gólszerzők: Szabó (2), Tóvízi, Vincze, Garami, Petró illetve Nehéz (2), Nagy, Tősér

Mindkét csapat győztes rangadóval kezdte a szezont. A Csömör a Vácot győzte le, míg az Újpest Dunakesziről hozta el a három pontot, és a kérdés az volt, ki tudja hozni az újabb rangadót. A hazaiaknál mindössze Tóth hiányzott, de a vendégeknél több meghatározó játékos nem léphetett pályára.

Nem tudni, hogy ezért, vagy más okokból kifolyólag, de az újpestieké volt az első 10 perc, és háromgólos előnyre tettek szert. A vendégek nem tétováztak és elővették egyik fegyverüket, a vészkapus játékot. A kockáztatás remekül bejött, hiszen szünetre ledolgozták a hátrányukat, így 3-3-as döntetlennel mehettek a csapatok szünetre.

A fordulás után már a Rubeola vezetett egy gyors góllal, de mint utóbb kiderült, ezzel el is lőtték minden puskaporukat. A hazaiak hamar egalizáltak, majd a játékrész közepén megszerezték a vezetést. Ismét érkezett a csömöri vészkapus játék, de ezúttal gólt kaptak belőle, amivel el is dőlt a találkozó. A hátralévő időben már nem volt elég átütőerő a vendégekbe, így megérdemelten tartotta otthon az Újpest a három pontot.

Amennyiben a lila-fehérek így folytatják a bajnokságot, számolni kell velük a dobogón, bár messze még a vége.

Zoufal NándorZoufal Nándor, Újpest: – Bizakodva vártuk a Rubeola elleni mérkőzést, az első forduló jó eredménye után. Szerencsénkre egy erősen tartalékos ellenfél jött hozzánk (4-5 hiányzó), aki nagyon fiatal játékosokkal volt tele. Az elején sikerült elmenni három góllal, majd váltottak 5 a 4-es felállásra, amit nagyon rosszul védekeztünk. Elég gyorsan újra egyenlő volt az állás. Szünetben átbeszéltük mit rontottunk el, majd a második félidőben bár nem mi rúgtuk az első gólt, sikerült megfordítanunk, és megnyernünk a mérkőzést. Elégedett vagyok az első két mérkőzésen nyújtott teljesítménnyel és hozzáállással. Célunk nem változott megszerezni az első hat hely valamelyikét. Sok sikert kívánok a Rubeola FC Csömörnek az idei évben!

14508643_1180456828643670_122897131_nJávor István, Csömör: – Egy nagy iramú, változatos mérkőzésen, túl nagy előnyt adtunk a liláknak, amely ledolgozása valószínűleg sokat kivett belőlünk. Bármi benne volt ebben a mérkőzésben, ám a hazaiak nem érdemtelenül nyertek, viszont mi is óriási erőket mozgósítottunk! A hozzáállásunk rendben volt, de a győzelemhez 40 perc koncentrációra lett volna szükség, ami ma még nem volt meg. Fejlődnünk kell minden területen, ezért dolgozunk hétről hétre! Már a következő mérkőzésre figyelünk!

A csoport további mérkőzései:

1

2